
Gazdasági igazgató voltam az Operettben
Gazdasági igazgató voltam a Fővárosi Operettszínházban 1983-1989 Miután háromszor sem vettek fel a színművészetire, úgy döntöttem, kezembe veszem sorsomat. A fővárosban két szabad gazdasági vezetői

Gazdasági igazgató voltam a Fővárosi Operettszínházban 1983-1989 Miután háromszor sem vettek fel a színművészetire, úgy döntöttem, kezembe veszem sorsomat. A fővárosban két szabad gazdasági vezetői

Hagyományosan kilenc “tipusát” különböztetjük meg a színházaknak. A típust idézőjelbe tettük, mivel a színház gazdaságtörténetében nem tipizálhatók úgy a színházak, mint akár a művészettörténetben. Éppen

HOGYAN SZEREZZÜNK PÉNZT SZÍNHÁZUNKNAK? Meghökkentő, de több tucat cikk egyikében sem foglalkoztak a teljesség igényével azzal az alapvető gazdasági témával, melyet egyszerűen így fogalmazhatunk meg:

AHOGY ELRONTOTTAM Amikor 2022-ben megjelent a Színpad című folyóiratban a “Tanácsadó voltam” című cikkem, meglepetésemre jóval nagyobb volt a szakmai reagálás mint a többi korábbi

BABARCZY LÁSZLÓ, MESTEREM 33 bekezdés Laciról Habár a Közgáz Irodalmi Színpadjának már elsős koromtól tagja voltam, mégsem ismertem Babarczy nevét. Így is volt ez 1979

Nincsenek statisztikáim arra vonatkozóan, hogy hányféle tanácsadás létezik a civil és az üzleti életben, de megkockáztatom, hogy a tanácsadás gyakorisága a “stratégia” cimszóval vetekszik. Létezik
Tehát e bonyolult intézmények élére is olyan kiváló szakemberekre van szükség, akik képesek az egyre bonyolultabb társadalmi és gazdasági körülmények között a társulatot az alapvető
1. Jelen előadásomban a színházak működésével foglalkozom, azzal, hogy a színházi hétköznapokban hogyan szerveződik meg az a céltudatos tevékenység, amelynek eredményeképpen este előadást láthatunk. A
1. Amennyiben a színigazdaság jelenlegi válságából kivezető utakat szeretnénk kijelölni, úgy a hosszú távú színházművészeti koncepció, a magas színvonalú tervezés, a hatékony érdekeltségi rendszer, a