Bolváry-Takács tanulmánya
Vörös Laci halálára - fél év után
Vörös Laci szaktudásával, barátságával, kedvességével, jóindulatával, segítőkészségével, humorérzékével kiemelkedő tagja volt a színházi gazdasági igazgatók csapatának. Amikor 42 évvel ezelőtt bekopogtattam Nemzeti Színházi irodája ajtaján, még nem sejtettük, hogy 11 év múlva ő fog ajánlani az Operaház gazdasági igazgatójának. Köszönet érte Lacikám!
A Miniszter igazolványa - Szabó István töprengései
"Az igazolvány sorszáma: 177., ami azt valószínűsíti, hogy az állami vezetők mellett a párttestületek vezetői is kaphattak vagy igényelhettek ilyen kedvezményt. (Nyilván jó lenne tudni, hogy mennyien voltak és kik voltak, akik éltek a felkínált lehetőséggel. Mivel a vezetésben sok munkás- és paraszt-származású káder volt, feltételezhetően sokan. Számos színházi anekdota ismert arról, hogy a politikusok..."
Szabó István színházi töprengései
"Egy árverésre bocsátott tárgy leírását idézem:
1961 Igazolvány fizetőjegy váltáshoz, valamennyi budapesti színház előadásaira, Dr. Dimény Imre leendő miniszter részére.
A Művelődésügyi Minisztérium 1956 után lett az államigazgatásban a kultúra és az oktatás csúcsszerve. Az igazolvány kiállítója - a Kádár korszak első időszakára jellemző centralizációnak megfelelően - a Színházi és Zenei Főigazgatóság. 1964 nyarától a művészeti területen már osztályok és főosztályok szerveződtek, a Főigazgatóság elnevezés csak a két cenzorális területen, a könyvkiadás és a filmgyártás esetében maradt meg a rendszerváltásig.
Ez a fajta igazolvány 1961. április 5-től került bevezetésre. Ekkor Münnich Ferenc kormányában Benke Valéria a művelődési miniszter, Meruk Vilmos a Színházi és Zenei főigazgató. (Utóbbiról tudható, hogy 1962 májusától Major Tamás után a Nemzeti Színház igazgatója lett.) Az árverésre kínált igazolvány gazdája Dimény Imre Mezőgazdasági és Élelmezésügyi miniszter, aki Fock Jenő kormányában 1967. április 14-én lett a terület gazdája. A régi formáját még ekkor is megtartó okmányt, annak pontos datálása nélkül, Bízó Gyula, a Színházi Osztály vezetője érvényesítette. Hat év alatt már a harmadik kormány alakult meg 1967-ben, és viszonylag kevés személyi átfedéssel kb. 20-20 tárca volt mindegyikben.
Azt nem tudhatjuk, hogy a miniszteri pozíciót betöltök automatikusan kaptak-e ilyen igazolványt. Ennek sorszáma 177., ami azt valószínűsíti, hogy az állami vezetők mellett a párttestületek vezetői is kaphattak vagy igényelhettek ilyen kedvezményt. (Nyilván jó lenne tudni, hogy mennyien voltak és kik voltak, akik éltek a felkínált lehetőséggel. Mivel a vezetésben sok munkás- és paraszt-származású káder volt, feltételezhetően sokan. Számos színházi anekdota ismert arról, hogy a politikusok jelenléte a színházak nézőterén, különösen a premiereken, gyakori volt.)
Ennél is érdekesebb azonban az a kikötés, ami a jegy árának a kifizetéséről szól. Az ebben rejlő „plebejus gesztus” kevéssé életszerű, hiszen kurrens előadások esetében, a jegy leginkább már csak az igazgatói páholyba szólhatott, és az általában tiszteletjeggyel volt elfoglalható. Érdekes az a megszorítás is, hogy a lehetőséget a budapesti színházak körére korlátozták. Országos vezetők vidéki munkaútjaihoz kapcsolódó kulturális program szervezése nyilván a vendéglátó fél feladata volt, végképp nem életszerű arra gondolni, hogy a párt-tanácskozás vagy tsz-látogatás után a „főelvtárs” a város főterén sétálva meglátja a színházat és így sóhajt, „milyen kár, hogy nincs a budapestihez hasonló kedvezménykártyám”.
Írta Szabó István színháztörténész
Megjött a 100.!!! (96-100)
- A karantén nem segít a múzsáknak. A gazdasági igazgató többször leült az íróasztalához - azzal a szigorú elhatározással, hogy most megírja a színigazdaság újabb cikkét. Ám hiába próbálkozott, a vágyak nem teljesültek: kiderült újra és újra, hogy a múzsák nem kényszeríthetők. Hosszú csábítás után születettek meg végül a legújabb egypercesek...
96. Majd ha már nem dolgozom itt..
A 90 -es évek elején - a kor szelleméhez illően - sorban alakultak azok a cégek, amelyeket az operaházi művészek (vagy hozzátartozóik) alapítottak abból a célból, hogy személyes kapcsolataikat kihasználva bővítsék akkor még igencsak alacsony jövedelmüket. Természetesen mindegyikben szükség volt a gazdasági igazgatóra, aki néhány céget (Ütő Bandi igazgató jogszerű engedélyével) elvállalt. Egyre jobban és jobban működtek is a cégek, ám tulajdonosaik egyre több előnyt követeltek a gazdasági igazgatótól, aki - nagy levegőt véve - elköszönt a házi vállalkozásoktól.
Mindenki marasztalta (és magasztalta) a gazdasági igazgatót, de hiába, kitartott elhatározása mellett. Hűvös pezsgők mellett felszabadultan igérte meg, ha már nem dolgozik az Operánál, akkor szívesen áll a volt cégtársak rendelkezésére. Amikor a XXI. század első-második évében megtörtént a nem várt esemény (mármint a gazdasági igazgató közalkalmazoti jogviszonyának megszűnése), a gazdasági igazgató visszafogott jókedvvel emlékeztette őket igéreteik teljesítésére, ám a tulajdonosok csak hallgattak, csak hallgattak. Még ma is hallgatnak…
- 97. A cseh-szám
Már közel másfél évtizede dolgozott a költségvetésben a gazdasági igazgató, amikor a pénzügyi osztályvezető irulva-pirulva bevallotta, hogy még mindig nincs kész a költségvetés. - Mi a gond? - kérdezete nagyvonalúan a gazdasági igazgató. - Nem stimmol a kiadás a bevételi főösszeggel. - mondta viccesen a pénzügyi főnök. - És mennyi a különbség? - tetézte tovább a gazdasági igazgató. - Huszonhét - suttogta a pénzügyi osztályvezető. - Mennyi? - kérdezte hitetlenkedve a gazdasági igazgató. - Hoszonhét forint!
Nem volt mit tenni, a gazdasági igazgató a szakma becsületét is mentve, beszállt a különbség kiderítésében. Akkor még nem volt pc a színházakban, így mechanikus és/vagy elektromos-mechanikus számlógépekkel dolgoztak a gazdaságisok. Ám az öregebbek még ezt sem szerették: ceruzával és radírral terveztek többbszázmilliós költségvetéseket. Így aztán egész napi munka után felsikoltott a pénzügyi osztályvezető: Megvan! Cseh-szám! Tudtam, hogy valami ilyesmi lesz!
Ez volt a gazdasági-igazgató első és utolsó találkozása a cseh-számmal. Akkor még volt benne annyi bátorság és naivitás, hogy rékérdezett a pénzügyesre: És mondjad Ágikám, mi is az a cseh-szám?
A gazdasági igazgató még a nap elején megígérte, hogy aki megtalálja a hibát, azt meghívja vacsorára. Rögzítették is a megnyert fogadást, ám beváltására már sajnos nem került sor, mert Ági meghalt. A gazdasági igazgatót azóta is nyomasztja a már rég kihűlt vacsora emléke.
98.Raffa
A 90-es évek elején jelentkezett az Operában egy olasz karmester (Giuseppe Raffa), aki azzal a csekény feladattal próbált megbírkózni, hogy - először Magyarországon - nyereséges vállalkozásban játssza az Aida című operát. Az Operaház vezetése minden kül- és belföldi kapcsolatát felhasználva kiderítette, hogy G. Raffa egy létező olasz művész, karmester, aki Sanghaiban már rendezett egy ilyen produkciót, de az erre vonatkozó dokumentáció kimerült néhány oldal színes szórólapban és műsorfüzetben.
Az Opera vezetése bölcs döntést hozott: részt veszünk a produkcióban, de nem befektetőként, hanem szolgáltatóként - s a művészeti karokkal és a személyzettel Raffa külön szerzödött. A gazdasági igazgató élete második legjobb iskoláját járta végig Raffa mellett, akivel tört franciasággal naponta megbeszélték az eredményeket és tennivalókat. (Raffa már akkor PowerBook-ot használt, amelyet a gazdasági igazgató örökölt a produkció végén.)
Valószínű a nem megfelelő hangosítás és a zord időjárás miatt az előadások botrányba fulladtak, az elmúlt közel negyven év legnagyobb botrányába. Több ezer oprarajongó követelte vissza belépőjegye nem is alacsony árát, ám G. Raffa már valahol Nyugat-Európában próbálja eladni az Aidát. A gazdasági igazgató újabban a produkció egyik sajtótájékoztatóján készült óriás kígyós fotójával próbája renoméját növelni unokái előtt.
Nem sok sikerrel...
99. Hív a Víg
A XX. század utolsó évtizedének első felében (vagyis 1991-95 között) egy Várbeli botrányba fulladt (félbeszakadt) színház-finanszírozási értekezletről távozva együtt utazott a 16-ossal a Vígszínház igazgatója és a gazdasági igazgató. A Deák térről gyalog sétáltak a Vígszínház felé, amikor Marton Laci - a szaloncsevelyt abbahagyva - váratlanul megkérdezte:
- Mondd Sándor, nincs kedved nálunk dolgozni, mint gazdasági igazgató? Meghökkent a gazdasági igazgató, hiszen jól tudta, hogy van a Vígszínháznak gazdasági igazgatója, a kiváló Lázár Egon! MIndezt el is mondta gyorsan Marton Igazgatónak, aki mosolyogva, fejét kissé félrehajtva így szólt: - Attól félsz, hogy fér el egy csárdában két ilyen dudás? Ezt én majd elintézem az Egonnal!
A gazdasági igazgató büszkén gyalogolt az Operába. Közben azon morfondírozott, hogy de szereti az ilyen ajánlatokat! Mindezek ellenére néhány nap múlva - operai feladataira hivatkozva - lemondta a felkínált állást.
100. Újra Fantom!
A gazdasági igazgató hosszan töprengett azon, milyen izgalmas és egyben mulatságos történettel ünnepelje meg - 500 állandó olvasójával közösen - a 100. egyperces megjelenését. Kérdezte lányát, aki Madonnát ajánlotta, ám gyorsan rájöttek, hogy ez a történet már megíródott. Felesége Libanont ajánlotta, de onnan csak egy - kultuszminiszterrel folytatott viszkis - beszélgetés maradt meg erősebb emlékül.
Végül addig töprengett, amíg eszébe nem jutott Webber neve, aki azért jött Budapestre, hogy megnézze mennyire alkalmas az Erkel Színház az Operaház fantomja játszására. Az Erkel nem tetszett a Mesternek, az Operaház annál inkább, mivel erős kontraszt látható és láttatható a színpadi és a valóságos operaház között. Az Ütő Bandi által vezetett igazgatóság azonban ragaszkodott a két épület közötti klasszikus munkamegosztáshoz, így a Fantom operai bemutatója elmaradt. (Lásd még a 17. egypercest.)
Újabb Operai egypercesek (91-95.)
- Több hónapos karantén után a gazdasági igazgató folytatja a magyar színigazdaság történetét feldolgozó színházi egyperceseit. Megtudhatjuk, hogyan kamatoztatható a napidíj, hogyan alapítható két kávéház, hogyan írjunk színigazdasági könyvet és hogyan valósítsuk meg álmainkat...
A függöny mögött - Tarnócai Éva interjúja a főszerkesztővel
Június hónapban jelent meg a Pepita című folyóiratban Tarnócai Éva kiváló interjúja lapunk főszerkesztőjével. Tavaly volt 40 éve, hogy színházi pályára lépett, 25 éve, hogy megjelent a Páholypótszék 1. kötete, 20 éve, hogy a 2. kötet is napvilágot látoott és 13 éve, hogy működik a szinigazdasag.hu. Itt az ideje, hogy elkészüljön egy újabb számvetés.
Színház és Élet - Szabó István Lenkei cikkéről
Egy cikk a CET-ből
A CET (Közép Európai Idő) 1998. évi decemberi számában jelent meg lapunk főszerkesztőjének cikke, amelynek témája: Milyen legyen Magyarország a XXI. század elején? Örömmel tett eleget a felkérésnek, hisz a szerkesztőbizottságnak olyan tagjai voltak, mint Faludy György, Kányádi Sándor, Jókai Anna, Matolcsy György, Beke Kata, Székely Magda és mások.
