
Babarczy László mesterem
BABARCZY LÁSZLÓ, MESTEREM 33 bekezdés Laciról Habár a Közgáz Irodalmi Színpadjának már elsős koromtól tagja voltam, mégsem ismertem Babarczy nevét. Így is volt ez 1979
BABARCZY LÁSZLÓ, MESTEREM 33 bekezdés Laciról Habár a Közgáz Irodalmi Színpadjának már elsős koromtól tagja voltam, mégsem ismertem Babarczy nevét. Így is volt ez 1979
Nincsenek statisztikáim arra vonatkozóan, hogy hányféle tanácsadás létezik a civil és az üzleti életben, de megkockáztatom, hogy a tanácsadás gyakorisága a “stratégia” cimszóval vetekszik. Létezik
Tehát e bonyolult intézmények élére is olyan kiváló szakemberekre van szükség, akik képesek az egyre bonyolultabb társadalmi és gazdasági körülmények között a társulatot az alapvető
1. Jelen előadásomban a színházak működésével foglalkozom, azzal, hogy a színházi hétköznapokban hogyan szerveződik meg az a céltudatos tevékenység, amelynek eredményeképpen este előadást láthatunk. A
1. Amennyiben a színigazdaság jelenlegi válságából kivezető utakat szeretnénk kijelölni, úgy a hosszú távú színházművészeti koncepció, a magas színvonalú tervezés, a hatékony érdekeltségi rendszer, a
Ahogy azt a Páholypótszék első kötetében ígértem, a marketing legújabb ágát képviselő, általam másik marketingnek nevezett szakterülettel jelen előadásban foglalkozom. Emlékezzünk vissza, hogy a színházi
1 Szinte valamennyi előadásomban szóba kerültek már az érdek és az érdekeltség kifejezések, anélkül, hogy egyszer is megkíséreltem volna megfogalmazni ezek színházi jellemzőit. Mindez valószínűleg
1 Vajon gondolta-e valaki néhány évvel ezelőtt, hogy a költségvetési művész színházakról szóló előadássorozatban külön fejezetet kap a színházi marketing? Nem hiszem. Vajon hitte-e valaki
1 Még élénken él bennem annak a forró – ma már hamis illúzióval idillikusnak nevezhető – nyolcvanegyes nyárnak az emléke, amikor a boglári kápolnadomb mellett