„A szeretet nem nyugdíjaztatható napszámosát”, a „fehéringes közmagyart” köszöntöm; hét lépésben úgy, hogy elmesélem találkozásainkat; tehát azt, hogy magatartása mikor és miként hatott rám.
1.) A hivatalos határidőket már jóval túlnőttem, s még mindig nem tudtam olvasni. Az 1950- es évek közepén, áldott emlékezetű anyai nagymamám kínlódott velem, ám a bab innen is, onnan is csak bö, a, bö maradt. Az olvasókönyv Ottó ütött, talált ötöt rászoktatója kívülről ment, ha megláttam a teke rajzát, ám ez olvasásnak nem volt nevezhető. Nagyika végtelen, jóságos türelemmel bíztatta már-már beguruló édesapámat és megszeppent édesanyámat; nagy gyakorlata lévén az irodalom elviselésében. (2) A megvilágosításomért folytatott küzdelemben naponta olvasott fel meséket és verseket a Nők Lapjából. Sikerült: az irodalom kedvéért megtanultam olvasni. Vélhetően akkor találkoztam először Kányádi Sándorral. Mert később a Kenyérmadár és más gyűjteményes kötetek igencsak ismerősek voltak. (A szerkesztés is, ahogyan hajdan a Nők Lapjában, mese is, vers is volt egymás után.(3) Nincs gyermekkor fa- lovacska és nincs Kányádi est fa-katona nélkül. Most is kattog bennem a dallama:„Volt egy fa-katona. Fából volt a lova; kengyele, kantárjaa kádár munkája, fából a patkója:fa-kovács patkolta;fából volt faragva a föld is alatta.”Ez, a „Faragott versike” (4) különösen megmaradt, először nekem is (sokáig) fa-lovacskám volt. Később, a közgazdasági, kutatói, szervezői, írási akarás lázában gyakran eszembe jutott a Sóhajtás is:„ Kútnak lenni volna jó, utas-itatónak,diófának vagy a fán füttyentő rigónak.
Rigófüttynek volna lenni jó, lenni bár egy hangnak;jönni-menni volna jó, akárcsak a harmat.” (5)
Később a dallamot, a tartalmat Kodály Zoltán változatában is átéltem: „szerettem volna minden lenni, amire csak szükség van.” A lassú lecsillapodásban, természet-keresésben is felmerültek régen olvasott Kányádi versek:„Hallgat az erdő, csöndje hatalmas; mohát kapargat benne a szarvas…” (6)
2.) Édesapám, Dr. Koncz Sándor (1913-1983.) gazdag könyvtárában már gimnazistaként megismertem a klasszikus erdélyi irodalmat: Nyírő József, Tamási Áron, Reményik Sándor, Áprily Lajos, Krüzselyi Erzsébet napi olvasmányaim voltak. Nehezen szántam el magamat a személyes erdélyi utazásra. Fájt Erdély. Apai nagyszüleim (Koncz József és Szabó Teréz) révén felvidéki (Özörény, ma Gemerska Horka) származású is vagyok, s amióta lehetett piros útlevelem, gyakran és szívesen, de szenvedőn jártam Szlovákiába. A trianoni szétszaggatást azzal is megéltem, hogy lelkemben parallel volt ezzel a Sárospataki Református Kollégium 1952-es szétverése, a teológiai tanár édesapám elüldözése. Neki már gyakorlata volt az elviselésben, hiszen korábban, a visszacsatolt Észak-Erdélyben, a Magyar Királyi Csaba Királyfi Honvéd Gyorsfegyvernemi Hadapródiskola hitoktató lelkésze volt, Marosvásárhelyen. Innen is ered a gazdag erdélyi szellemi paksaméta.(2018. évi beszúrás: Az örökségről lásd a Napút folyóirat, általam szerkesztett, „Családi reformáció” témájú, 2017. évi 9. számát.) Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág című könyve lett a vándorbotom, amely 1971-ben jelent meg, Kányádi Sándor előszavával: „Vannak helyek a Székelyföldön, ahol az ember csak lenyomja az ásót és borvíz tör fel. Odább lépik párat, ott is lenyomja, onnan is borvíz tör fel, s még ízbeni különbség is szokott lenni a két forrás között. Aztán melyik palackba, melyik korsóba kerül, vagy csak elcsurog a füves s virágok tövére…”(7) Ezt olvasva nem halogattam tovább az utazást, vittem magammal a kötetet is. Tocsogtam a borvíz buzgároknál. Meglátogattam Farkaslakán Tamás Gáspár bácsit. Bölcselkedő zavaromban azt találtam kérdezni:- Egyedül tetszik lenni?- Most már nem, hogy itt van.- Azelőtt?- Azelőtt a legyek voltak itt.- Nem savanyú ez a fű a tehénnek, Gáspár bácsi?- Ütet kérdezze, én nem kóstolgatom.
Szóval, így elvoltunk, dedikálta is a könyvet. Próbálom megfejteni, hogy akkor, 1972-ben, 22 évesen, mit és miért huzigáltam alá. Megjegyzem, hogy tőle tanultam: megtiszteli az írást, előtte megmosdik és fehér inget vesz fel. Mint teszi azt Kányádi is!
Kolozsvárott felkerestem Apám régi barátját, valahol a Farkas utcai templom közelében, a börtönből szabadult László Dezső bácsit (most is látom kékfoltos arcából szeme ragyogását; s ím kisütött a nap; odaátról tán ide nézett…). Meglátogattam persze Kányádi Sándort. Persze… persze szorongva: mi a csudát keresek nála, miért költöm el az idejét. Nem kellett semmit se magyarázkodni. Menjünk sétálni, mondta; és sétáltunk és mesélt és hálás voltam, hogy a bab végül is bab lett, hogy tudok olvasni; hogy megértem a kicsinységemnél hatalmasabb nemzeti szorongást, amit később versében így olvastam:„Alkalmi halhatatlanság olykor sikerül megszólítanom leszólítanom egy-egy ismerős járókelőt…és fölolvasomde inkább fölmondom neki bizonyságul hogy éldegélek írok írogatok még közben szemem sarkából az utcát kémlelem s ha végül gyanúsabb szakmabéli vagy éppen hivatalos közeg közeledne sietve zsebrecsapom elharapom a verset…”(8)
3.) Barátságok elmélyülését is köszönöm Kányádi Sándornak. Az 1970-es évek elején még nem voltak saját halottaim. Beke Pál barátom (…akinek többek között a Pécsi Györgyivel való ismerettséget és így e mai estet is köszönhetem) egy november elsején pakolt, hogy megy haza. Hova? Nagygalambfalvára. Miért? Hát halottak napja lesz… Azóta, a szaporodó, szétszórt sírokat a sohasem látott Nagygalambfalvára (Kányádi szülőfalujába) gyűjtöm össze, mert a temetőt pontosan így képzeltem el:„kertünk végében dülledő kövekkel kicsi temető…s a kert végében kis patak várnak vén szilvafák alatt.”(9)
Az 1980-as években még nem volt nálunk szokás, hogy közgazdászok költőket idéznek; s bizony gazdásznak éreztem magam irodalmi társaságban s irodalmárnak a közgazdászok között. Egyszer Kányádit idéztem Kemenes Ernő barátomnak. Rendkívüli tájékozottságáról is tudva, meglepett, hogy ismerte a verset. Újabbal és újabbal próbálkoztam; azokat is ismerte. Még közelebb kerültem hozzá, ám az csak később derült ki, hogy Kányádi nagy barátja. Ismerve Kemenes viccelődő ám elkerülhetetlenül kemény kritikai megjegyzéseit gazdaságról, politikáról, napi tévelygésekről, el-eltűnődök, hogy micsoda témák lehettek az Ötkörömre (Kemenes Ernő barátomnak egy esti beszélgetés emlékéül) vers ihletői:
„van még egy bátor (?)lehetőség előbbre hozni a véget
megalázkodnivénen se szeretnék ha eddig kibírtam”(10)
4.) Kányádi is segítette a fejlett szocializmus ideológiai lényegének megértését:
„Inget s lábravalót szabatott a tirannusa szabadság zászlaiból, abban reménykedvén, hogy a sűrű mosásban végképp kifakulnak…”
És segített a külhoniság lényegének megértésében is:
„vagyunk amíg lenni hagynak se kint se bent mint az ablak”(11 )
5.) Kányádival is járom az Isten-keresés és feladat-vállalás útját:
„Valaki jár a fák hegyénki gyújtja s oltja csillagod. Csak az nem fél kit a remény már végképp magára hagyott én félek még reménykedem ez a megtartó irgaloma gondviselő félelem kísért eddigi utamon.”(12)
Kányádi is erősíti az Apámtól tanult hittel és humorral élet-vezetés elvet és magatartást. Pécsi Györgyit idézem: „…költészete minden tragikumával, fájdalmával együtt sem csak tragikus: belengi a derű, az irónia, a humor, a játék, a fanyar-vidám anekdotázó kedv, melyek együttesen a költő minden társadalmi, történelmi tapasztalata ellenére is az élet igenlését, az egyetemes létbizalmat erősítik.”(13) A létbizalmat, bizony úgy is, ahogyan az erdélyi származású, híres püspök, teológus, író Ravasz László, ma különösen érvényes népesedési tételét – „azé az ország, aki teleszüli” – elibénk adja:
„hazát nemcsakhű karddal hű hüvellyel is lehet szerezni”(14)
6.) Még messzi van, ám Kányádi vezet a bölcsesség kora felé:„…a költészet akárcsak a szerelem egy ember dolga azé aki szeret senki sem követelheti meg attól akit szeret hogy az őt viszontszeresse ha viszontszeretik örvendetes sőt boldog állapot de köztudomásúan a boldogtalan szerelmekből is szoktak sőt azokból szoktak nagy katartikus erejű művek születni senki nem kér nem kényszerít senkit sem arra hogy írásra adja a fejét…”(15)
A belülről támadó démonok csendesítése mellett a kívülről támadók acsarkodása, az új rémek ügyében is van figyelmeztető üzenete:
„ősöm ősödnél ősebbhősöm hősödnél hősebb…”(16)
Az öregedés magyar remekművei (Déry Tibor: Kedves Boóper; Illyés Gyula: Kháron ladikján) után, íme a Kányádi által adott útravaló: Megvonja vállát az idő… (17) Aztán:
„mint öreg fát az őszi nap lemenőben még beragyog és elköszön a szerelem”(18)
Rezignáltan veszem tudomásul, hogy mostanság gyakran eszembe jut az őszi ragyogású Szerelmes vers:
„valamikor egymásba-kulcsolt ujjakkal andalogtak ajótékony cinkosságot sejtető holdvilágon
későbben egymást átölelve még világos nappal sem röstellték együvé tartozásuk akkoribanilletlenségnek számító demonstrálását
hosszú utat tettek meg együttlátszólag a párhuzamosakhoz hasonlóan
most újra egymás kezét fogják egymás lépteit vigyázva lábuk elé nézve tipegnek a rosszul világított gidres-gödrös járdán
egyetlen vágyuk mielőbb épségben hazaérni”(19)
7.) A hetedik lépés, mint a táncban: vissza a kezdethez, a gyermekkorhoz. Meglepődtem, amikor a boltban lebácsiztak. Meghökkentem, amikor a villamoson átadták a helyet. Aztán, amikor a kukorica sorból kiért egy feketére sült, kapáló, fürdőruhás tünemény; bámultam, mint az egyszeri csodát; s megrázkódtam, amikor kikapálta magát az apja s szólt: köszönj szépen kislányom, ő a Gábor bácsi… És elöntött az öröm, hogy valaki 52 éves koromban, a homályon át, felidézte bennem a lelkes ifjút, mert 2002-ben így dedikálta könyvét: Koncz Gábornak köszönettel a hűségért találkozásaink emlékéül sok szeretettel Kányádi Sándor bácsi.
Ahogyan Hozzád korosodom, Kedves Sándor Bátyám, szeretettel kérlek, hogy hittel és humorral
„építsd föl minden éjszaka építsd föl újra s újraamit lerombol benned a nappalok háborúja”20
+1 lépés, 2018-ban. Június 20-án, a könyvespolc előtt téblábolva hallom: meghalt….Kihúzom a sok helyen behajtogatott, cetlizett, aláhúzgált „Felemás őszi versek” című kötetet, belenyitok, éppen itt: „…a halál mindig korai mert egyetlen élet sohasem elég hosszú mondat…” (116. old.)Hirtelen eszembe jut, hogy fentebb, a második lépésnél említett, sétára invitálás nem turisztikai célú volt. Az „Alkalmi halhatatlanság” című versét újra olvasva, bizony, az élő fülektől kellett tartani. Aztán: az utolsó találkozásunk: Budapesten, a 6-os villamoson kapaszkodott. Mellé sirültem. Nem vett észre. Rákezdtem a fentebb már idézett:„…inget s lábravalót…” Nem fordult felém, válaszolt: „Itt a hatos villamoson, köszönteni engemet, alighanem a Koncz Gábor, skandálja a versemet…” Derültség támadt…
Sándor Bátyám! Köszönöm, hogy bíztatóan nézel rám a könyved fedeléről és köszönöm, hogy olvashatlak!Kányádi Sándor (1929. május 10.- 2018. június 20):…a kilencvenedik születési évfordulón, 2019-ben, megidéző estet szervezek a TIT Stúdióban. Meghívom mindazokat, akik tizenöt éve, az Alapítványnál ott voltak.
Kérem és várom a javaslatokat ! www.tit.hu Mail: drgaborkoncz@t-online.hu
Jegyzetek
1.) A köszöntő elhangzott Budapesten, a Magyar Kultúra Alapítvány székházában, 2004. április 19.-én, a 75 éves Kányádi Sándor tiszteletére rendezett, „A vers az, amit mondani kell” című esten. A jelentős közönség-sikerű találkozón Pécsi Györgyi irodalomtörténész (Kányádi Sándorról írt könyve Pozsonyban, a Kalligram Kiadónál, a Tegnap és Ma Kortárs Magyar Írók sorozatban jelent meg, 2003-ban) beszélgetett a költővel; a Kaláka Együttes megzenésített Kányádi verseket adott elő.
A „fehéringes közmagyar” = Kányádi Sándor: Fehéringes vers. In: Felemás őszi versek. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2002. 96. old. (A továbbiakban: K. S. 2002.)„A szeretet nem nyugdíjaztatható napszámosa”: K. S. 2002.
2.) Ezúton is tudatom az utókorral: anyai nagymamám, Radácsy Ilona férje, Harsányi István (1874-1928) éppen 130 éve született. Teológiai tanárként, irodalomtörténészként hatalmas életművet robotolt össze Sárospatakon; fel is őrölte a munka; Gulyás Józseffel együtt ő rendezte sajtó alá az első Csokonai kritikai kiadást. (Kiegészítés 2018-ban: Lásd a Napút folyóirat általam szerkeszett, „Kálvin 500” tematikus számát, 2009. év, 9. november.)
3.) K. S.: Kenyérmadár. Versek, mesék, történetek. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1980.
4.) K. S. = 1980. 52. old.
5.) K. S. = 1980. 63. old.
6.) K. S. = 1980. 10. old.
7.) Tamási Gáspár: Vadon nőtt gyöngyvirág. Emlékezés. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest,1971.
8.) K. S. = 2002. 19. old.
9.) Kertünk végében = K. S. 2002. 44. old.
10.) K. S. = 2002. 57. old.
11.) K. S. = 2002. 8. old.
12.) K. S. = Valaki jár a fák hegyén című kötet címadó verse
13.) Az 1.) jegyzetben i. m. 10. old.
14.) K. S. = 2002. 55. old.
15.) K. S. = 2002. 128. old.
16.) K. S. = 2002. 10. old.
17.) K. S. = 2002. 48. old.
18.) K. S. = 2002. 36. old.
19.) K. S. = 2002. 38. old.
20.) K. S. = 2002. 35. old. Dr. Koncz Gábor
Dr. Koncz Gábor Ph.D.
egyetemi magántanár, főiskolai tanár,
a Magyar Comenius Társaság alelnöke,
a TIT Stúdió Egyesület igazgatója
1113 Budapest, Zsombolyai u. 6.
www.tit.hu
Tel: 06-30-487-54-66
E-mail: drgaborkoncz@t-online.hu
