A piacgazdaság egyre inkább tért hódít a magyar kulturális világban, és természetesen a színházi életben is. Nincs mit ezen szégyenkeznünk vagy letagadnunk, ám ahhoz, hogy tisztán lássunk, ismernünk kell a két világ különbségeit, hasonlóságait és esetleges átjáróit. Ennek érdekében készült ez a tanulmány.
A piacgazdaság egyre határozottabban keresi lehetőségeit a kultúra területén is. A közszínházi világban ma még egy színházon belül is keveredik az üzleti színház és a művész-színház koncepciója, de bízunk abban, hogy a közösségi pénzek felhasználásának tisztasága érdekében minél előbb megtörténik a különválás, és ennek eredményeképpen pedig a közpénzek csakis művész színházak működését szolgálják. Nem kell félni az üzleti színház és közönsége egymásra találnak majd.
A két világ összehasonlítása érdekében lássuk azokat a tulajdonságokat, amelyek mentén mind az üzlet, mind pedig a művészet jellemezhető.
1 Alkotás: A kultúrában a mű létrehozása csakis kézműves, legfeljebb kisipari módszerekkel lehetséges. Mivel az eredetiség elérése a cél, ezért az alkotóknak minden alkalommal új és új módszerekkel, technikákkal kell próbálkozni ahhoz, hogy totálisan új mű születhessen meg. Természetesen a már létrejött művek felhasználása, újraértelmezése is lehetséges, ám mindez eredeti módon történik. Igaz ez még akkor is, ha megismételt alkotásról van szó, mint például az előadó-művészetben.
A kultúriparban nem a kézműves, hanem a nagyipari módszerek érvényesülnek. Tömegtermelés folyik, amely lényegében egy valahol már bevált, valahol már sikeres produkció másolásából, vagy inkább klónozásából áll. Ma már nem csak színpadi rekvizitek kölcsönözhetők, hanem teljes rendezés és koreográfia is bérelhető egy-egy produkcióra. Az élő előadás működtetéséhez már csak hatékony és folyamatos kontrollingra van szükség. Az üzleti színházban lényegében nem folyik alkotás, ott legfeljebb újrahasznosításról beszélhetünk.
2 Célszerűség: A kultúrában az elkötelezett alkotók tevékenységének célja csak alig-alig fogalmazható meg konkrétan. Természetesen a művésznek van valami elképzelése arról, hogy mit is akar, mit is szeretne, ám ez folyamatos változásnak van kitéve az alkotás (a próbafolyamat) során. A mű a próbafolyamattal együtt alakul és így a cél is folyamatosan változik. A művészetben, főleg az előadóművészetben a folyamat ugyanolyan fontos, mint a cél.
Az üzleti színházban a próbafolyamat szükségszerű, összeszerelési folyamat, amelyben a már létező elemeket, sablonokat a már létező módszerekkel és eszközökkel összerakják. Alapelv: ami egyszer már bevált, az újra beválhat. A cél pedig nem egy eredeti mű létrehozása és folytonos megújítása, hanem a siker, amely a nézőszámon (keresleten) keresztül a pénzt jelenti. A kultúrában is fontos szerepe van a pénznek, de soha nem elsődlegesen és soha nem célszerűen.
3 Tervezhetőség: Az alkotás természetrajzából és a célszerűségből egyértelműen következik, hogy az előadóművészet teljesen szabad formájában alig-alig tervezhető. Az alkotók csak ritkán hagyják magukat kényszeríteni az idő- és költségkeretek betartására, inkább valamilyen egyedi módszerrel lehet bármiféle tervszerűségre késztetni őket.
A kultúripar egyik legnagyobb szentsége a tervezés. Következik ez nagyipari jellegéből, célszerűségéből, amely a profitorientáltsága miatt megköveteli a költségek és munkafolyamatok szigorú betartását. Különféle tevékenységi és munkakörök jöttek létre ellenőrzésére és betartatására.
A teljes tanulmány pdf formátumban letölthető innen:
Első megjelenés: Színpad 2014. 4. szám
