NN, aki közel 5 évvel ezelőtt megjósolta 3 színházigazgató és több színház sorsát újabb levéllel jelentkezett Újhegyről, erről a titokzatos, azonosíthatatlan helyről. Felhatalmazott, hogy nyilvánosságra hozzam, így szívesen osztom meg gondolatait a színigazdaság olvasóival.
Kedves Sándor!
Itt fönn a hegyen most kristálytiszta a levegő, és úgy ragyog minden, mintha épp most koronáznák Tél Hercegét! Nem nagy kedvvel álltam neki az írásnak, de annyi minden történt és történik a színházi világban, úgy éreztem, ötévente megszólalhatok én is. Mint múltkor, most sem szeretném nyilvánosságra hozni nevem így, ha rá is jöttél, ki vagyok, kérlek, maradjon köztünk.
Lassan öt éve már, hogy megírtam azt a bizonyos levelet, amelyet nyilvánosságra hoztál a honlapodon és a Színpadban is. Igazi bulvárújság módjára írtad meg egy-két hónapja, hogy megjövendöltem három színigazgató távozását! Szó sincs róla persze, én színházakról írtam elsősorban és nem igazgatókról.
Kezdjük a legnagyobb tévedésemmel, a József Attila Színházzal. Azt hittem a látogatottsága és a társadalmi beágyazottsága megmenti a nagyobb változástól, ám nem így történt. Kellett a hely egy magánszínház előadásainak. Januárban például a Turay Ida Színház 5 előadást játszik a József Attilában, a Soproni Petőfi Színházban pedig 11-et! És, ahogy tudjuk vagy legalábbis sejtjük a két közösségi és az egy magánszínház mögött egy házaspár áll. (De nagyon érdekelne, vajon mi vagy ki áll a színház adóssága mögött – megtudjuk valaha is?)
Úgy látszik Sándor, ez a jövő! Persze, ha így hirdette volna meg a főváros a József Attila igazgatói pályázatát, bizonyára többen is pályáztak volna, és egy nagyobb versengésben talán még gazdaságosabb eredmények is születtek volna. De hát tanulnunk kell a szakmát!
Hogy mi is ez a jövő? A méretgazdaságosság, ahogy a közgazdász vejem mondaná! A sok kis színház egyedül túl gazdaságtalanul működik. Mindegyiknek van saját gazdasági, műszaki, sajtó, marketing-apparátusa, gyakran kihasználatlanul. Egyetlen gazdasági hivatal is el tudná látni a kisszínházak gazdasági adminisztrációját. Miért kell a Radnótinak, Új Színháznak, Katonának, Centrálnak, József Attilának, Tháliának teljes körű kiszolgáló személyzet. (Ha nem szűnnek meg közösségi színházként dolgozni, akkor a Játékszínt és a Kamaraszínházat is ide sorolom.)
Teljes körű apparátusra talán csak a három nagynak (Víg, Madách, Operett) van szüksége. Az állami színházakból megmaradó 3 vagy 4 színház kiszolgáló személyzetét össze kellene vonni egy szervezetbe. Így van ez Bécsben is, és ha minden igaz, ott ragyogóan működik. (Természetesen az önálló művészeti vezetés mindenhol megmaradna.)
Vidéken a méretgazdaságosság érvényesítése más szemszögből, az előadások kijátszásában lehetne megoldás. Egy 50 ezer lakosú városban talán 20-szor lehet egy darabot eljátszani, ha nagy siker még ötször. Ha szerződnének a szomszédos színházakkal, akkor ott is lehetne játszani, így akár a felére, harmadára csökkenhetnének a kiállítási költségek és a próbadíjak. (Még akkor is, ha beleszámítjuk a szállítási és utazási költségeket.) Nyugat-Dunántúl három megyéjében 4 nagyszínház és három bábszínház működik. Alig-alig van köztük együttműködés.
Hogy mi várok még a jövőtől? A Pesti Magyar Színház nagy veszélyben van. Gond van a pénzügyekkel, gond az épülettel, gond a látogatottsággal. Egy néhány éve felmerült gondolatot tartok a legjobbnak, egyesülni a soroksári úti Nemzetivel. Leányszínházként, belvárosi játszóhelyként talán sikeresebb lenne. Ha nem szűnik meg a Kamara és a Játékszín, akkor vagy magánosítják (mint a József Attilát), vagy odaadják az alternatívoknak játszóhelynek, befogadónak.
Pesten a Centrál nem találja még a helyét. Kevés a pénze, műsorpolitikája vegyes, mint egy vidéki színházé, nincs igazi törzsközönsége. Bajban van, talán még egy-két évig kihúzza.
Ahogy újra olvasom az eddig írtakat, látom, eddig csak pénzről volt szó: pénzhiány miatt alakítanak át vagy zárnak be színházakat, a pénzhiány az, ami talán régi vesszőparipádat, az együttműködést előtérbe hozza. A pénz után csak egy szót a politikáról.
Nem örülök az Új Színház körüli hercehurcának. Semmiképpen sem szabadna engedni, hogy a politika beleavatkozzon szakmai kérdésekbe. Ha ez megtörténik, mindenképpen tiltakozni kell ellene. De mindenképpen drukkolok az új vezetésnek, legyenek sikeresek, de nem a politika, hanem a művészet által. (Olvastam mindkét összehasonlító tanulmányodat a Színházban, amelyben kimutattad az Új Színház alacsony nézőszámát.)
Kertünkben, válaszként a nagy melegre, kibújt az első hóvirág! Három gyönyörű, karcsú hercegnő! Vajon az éjszakai fagyokban meg tudnak-e maradni? Talán nem lesznek nagy hidegek, mert leköltözni a városba végképp nincs ínyemre. Nincs kedvem éjszakánként arra ébredni, hogy a bárból kijövő részeg aranyifjak hajléktalanokat rugdosnak halálra házunk kapualjában.
Sándor, ne felejtsd, nem akarok visszatérni a színházi életbe, maradjak meg hát továbbra is így, névtelenül.
Üdvözöl öreg barátod:
NN
