Színházi fizetés, mint a karrier mutatója: Szentgyörgyi István jövedelmei

A színigazdaság újabb megtisztelő lehetőséget kapott: közölhetjük Bartha Katalin Ágnes, a tudományok doktora, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtörténeti Intézete társult oktatójának nagyszerű tanulmányát.

Részlet a műböl: 

„Ma már közhelynek számít a kultúra és a színház társadalmi és gazdasági beágyazottságáról beszélni. A kultúra-gazdaságtan mint interdiszciplináris terület a fejlett piacgazdaságokban, alapvetően az angolszász országokból indulva az elmúlt három évtized során formálódott ki. A kultúra gazdasági összefüggéseinek elemzését illetően immár Magyarországon is felmutathatóak fontos szakmai teljesítmények. Mégsem tartozik a magyar színháztörténeti vizsálódásoknak fő áramába a gazdsági szempontú megközelítés. Ezért is figyelemre méltó s több kérdést is felvető a kolozsvári Nemzeti Színház gazdasági helyzete a 19. század utolsó harmadában. Elmondható, hogy a színház a gazdaság szolgáltatói szektorába tartozik; élményjószágot állít elő; az előadások látogatása meglehetősen időigényes elfoglaltság, ami befolyásolhatja az irántuk való keresletet; a költségek jócskán meghaladják a bevételeket, ezért is szorulnak ezek az intézmények külső támogatásra (kivéve az. ún. kereskedelmi színházat). Tanulmányom egy kultúragazdasági szereplőre, egy kulturális élményjavakat előállító, kiemelkedő színészre koncentrál. Színházi tanulmányok, lexikonok és a róla készült monográfi aelsősorban mint a népi alakok remek megformálóját rögzítette a Szentgyörgyi Istvánról való képet. Azonban az eddig feldolgozatlan Szentgyörgyi-irattár ennél sokkal összetettebb képet őriz róla: a színházi piac tudatos megélője, jegyzője is feltűnik előttünk.”

„Ezért sem túlzás a 19. század utolsó harmadában a színészek önálló társadalmáról beszélni. Jövedelme, lakásviszonyai és társadalmi presztízse szerint rendkívül differenciált csoportról van szó, s ennek alapján még további csoportokra osztható. A budapesti sztárszínésztől a vidéki színészig és a statiszták, kóristák, napidíjas és nyugdíjas színészek kategóriájáig igen különböző helyzetű színészeket foglal magában. A színészi életmód, életminőség feltérképezése sem egyszerű ebben a korszakban. Főként a századvégen, századfordulón jelennek meg a nagyközönségnek szóló színházi lapok, amelyek bőséges forrásanyagot adnak általában a színészek lakáskörülményeiről, nyaralási s kölönböző szabadidős szokásairól. A sztárkultusz elemeit a század utolsó harmadában már megtaláljuk Magyarországon is. A befutott színészek életmódját már kíváncsiság övezte, s valamennyi teret ennek már nyújtottak a lapok. A Paulay Ede vezette Nemzeti Színház színészei: a Feleky házaspár, Szerdahelyi Kálmán és Prielle Kornélia, Márkus Emília már konszolidált anyagi körülmények között, polgári jólétben éltek, társadalmi helyzetüket, elismertségüket össze se lehetett hasonlítani a század elejének művészeiével. Azonban a sztárok újfajta kultusza csak Jászai Marival kezdődött.”

A teljes tanulmány letölthető innen:

Első megjelenés: Erdélyi Múzeum 2010/1-2. 112-123 p.

A leadfotó forrása: wikipedia.org, a belső fotó forrása: mek.niif.hu

AJÁNLJUK