Amikor Marschall barátom még a múlt század végén arra akart rávenni, hogy valljak neki a színházi élet korrupcióiról, magam számára is meglepő határozottsággal mondtam nemet. Elsősorban azért, mert kívánsága szerint a példáknak konkrétaknak és név szerintieknek kellett lenniük, és mint tudjuk, a le nem leplezett vagy…
Részlet a cikkből:
Amikor Marschall barátom még a múlt század végén arra akart rávenni, hogy valljak neki a színházi élet korrupcióiról, magam számára is meglepő határozottsággal mondtam nemet. Elsősorban azért, mert kívánsága szerint a példáknak konkrétaknak és név szerintieknek kellett lenniük, és mint tudjuk, a le nem leplezett vagy nem bizonyítható korrupció csakis magánbeszélgetések tárgya lehet. Marschall pedig hivatalából és tán hivatásából – a Transparency International európai igazgatója volt akkor – következően nem csevegni akart erről az egyébként élvezetes társalgási témáról. Másodsorban a brancsbeliség tartott vissza attól, hogy az akkor már 22 éve számomra munkát, életteret adó színházi világról egy külsősnek lerántsam a leplet.
Az azóta eltelt másfél évtized eseményei azonban meggyőztek arról, itt az idő, hogy a színházi világ is szembenézzen a maga démonaival, köztük azzal, amelyet a hétköznapi életben korrupciónak neveznek. Nem könnyű azonban a feladat, hisz a szellemi élet, benne a művészet, benne a színházművészet a valóság olyan területe, amely egyrészt nem a megszokott valóság elvei szerint működik, másrész épp szellemisége miatt még a korrupciót is képes a maga művészi eszközeivel szellemivé varázsolni.
A korrupció egyes típusai bemutatása után esettel is illusztrálom az osztályozást. Kiemelten hangsúlyozom, hogy az egyes esetek nem konkrét színház konkrétan megtörtént esetei, hanem olyan kis történetek, amelyek így is történhettek volna. Minden személyes vagy ténybeli hasonlóság csak, és csakis a véletlen műve.
A teljes cikk letölthető innen:
Első megjelenés: Színpad 2016. 2. szám
A fotókért köszönet a www.fortepan.hu – nak!
