Még jól emlékszem a nyolcvanas évek második felében azokra a téli délutánokra, amelyen az egykori Kultúrinnov (ma Magyar Kultúra Alapítvány) jól fűtött szobáiban, mi, a kultúra területén működő ifjú közgazdászok azon vitatkoztunk, hogyan is lehetne a kultúrát jobban finanszírozni, intézményeit hatékonyabban működtetni, egyszóval megváltani a világot.
A találkozások fő motorja Koncz Gábor volt, aki alig néhány évvel volt csak idősebb nálunk, mégis már tekintélyes kultúrgazdászként próbálta meg kordában tartani egyre jobban terebélyesedő vitáinkat, és atyai jóindulattal irányítani egyre merészebb gondolataink áramlását.
A Napkút Kiadóé az a – nem eléggé hangsúlyozható – érdem, hogy 2010-ben elindította a PhD értekezések sorozatát. Ennek első műve Koncz könyve, amely a szerző 2004. évi doktori dolgozatát közli változatlan tartalomban. Hogy azonnal megválaszoljunk egy tolakodó kérdést: érdemes, nagyon is érdemes hat év elteltével is kiadni a művet, amelynek tematikája, feldolgozásmódja, aktualitása ugyanolyan, vagy tán nagyobb jelentőségű ma, mint megírása idején. Értéke pedig, mint a jó boré, évről-évre nőni fog.
Nem hiszem, hogy bárkit is meg kellene győznöm a tematika fontosságáról, ám ne feledjük, Koncznak és társainak rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdenie munkásságuk során akkor, amikor a közművelődés gazdasági kutatására szánták pályájukat. Időről-időre roppant erőfeszítéssel kellett meggyőzni a hatalmon lévőket arról, hogy érdemes a kultúra, benne a közművelődés gazdasági kutatására pénzt és más erőforrásokat szánni.
Koncz könyve egyedülálló, és kicsit sem túlozunk akkor, ha korszakalkotónak nevezzük. Egyben biztosak lehetünk: nem született még Magyarországon olyan mű, amely Koncz könyvénél átfogóbban, részletesebben és szenvedélyesebben tárgyalta volna a közművelődés gazdasági kutatásának 25 (időnként több) évét. Megkerülhetetlen tehát a mű, és a jövőben hiányos, így elmarasztalandó minden szakdolgozat vagy más tanulmány, amely nem tartalmaz egy-két hivatkozást Koncz könyvére.
Nem könnyű Koncz könyvét bemutatni. Ha csupán PhD értekezésként vennénk kezünkbe, úgy talán egyszerűbb lenne a dolgunk, hisz akkor szigorú szempontok és még szigorúbb eljárásrend szerint értékelhetnénk a formát és tartalmat, ám könyvként mások a bemutatási (bírálati) szempontok.
A mű klasszikus felépítésű: bevezetésből, öt fejezetből és a függelékből áll. Az első – 35 oldalas – fejezet hagyományos tartalma „a megközelítések és fogalmak értelmezése”. Egy Kuan-cu idézettel kezdődik. Koncz egyébként is nagyon szereti a kínai klasszikus bölcseket, amit nem tekinthet véletlennek az, aki ismeri a szerző habitusát, humorérzékét, mentalitását. Nekem a legszebb mondat a fejezet zárómondata: „A könyvnyomtatás felfedezése és a reformáció […] óta a fejlődés hajtóereje a kulturális szféra. Mennél inkább közeledünk napjainkhoz, annál inkább érzékelhető, hogy a gazdaság szerkezeti átalakulását a kulturális szféra által formált információ és emberi tényező határozza meg.”
A második – 75 oldalával a leghosszabb – fejezet a téma elméleti dimenzióit írja le, mutatja be, elemzi és szintetizálja Koncz. A teljességre törekszik: nincs a témának olyan jelentős kutatója, akinek neve és műve ne szerepelne a fejezetben. Kedvenc mondatunk itt is a fejezet záró mondata: „A bővülés iránya a kultúra-gazdaságtan kialakulása lehet, amely a tágabb kultúrafogalomra építve, a társadalmi lét teljes újratermelését tesz vizsgálata tárgyává; s ezen belül kitüntetett jelentőségű a szűkebb kulturális szféra intézményeinek, produktumainak és szolgáltatásainak elemzése.”
A harmadik – 57 oldalas – fejezet sokak számára a könyv legizgalmasabb része, hiszen a kultúra szereplőinek legégetőbb témájáról szól, a hazai makrogazdasági finanszírozási tendenciákat és ennek mai szerkezetét mutatja be. Koncz hét séma segítségével – a tőle megszokott alapos precizitással – mutatja be a mai magyar finanszírozási szisztémát. A fejezet talán leghatásosabban kommunikálható mondata így szól: „Ám a különböző elemzésekből […] egy meglepően kemény történelmi arány derül ki: az állami 25-27% és a nem állami (piaci, nonprofit, háztartási) 75-73% közötti megoszlás.”
A negyedik – 73 oldalas, majdnem a leghosszabb – fejezet a közművelődés valaha legfontosabbnak tartott intézményi formája, a művelődési otthonok komplex elemzésével foglalkozik. Az érdeklődők – a többi fejezethez hasonlóan – gazdag, néha már-már áttekinthetetlennek tűnő dokumentáció leírásában és elemzésében merülhetnek el. A fejezetet összefoglaló legfontosabb mondatot a szerző az 5. fejezetben így fogalmazza meg: „ A művelődés helyzetével és intézményrendszerével kapcsolatos irányítási döntéseket nem a korábbi fejezetekben vázolt felismerésekből fakadó elvi következetesség, hanem az intézményrendszer funkcionális zavarainak és súlyos gazdasági gondjainak felszínre kerülése motiválta.”
Az ötödik fejezet – 21 oldalával a legrövidebb, ennek ellenére – a mű „legütősebb” része. Az üzleti tervek vezetői összefoglalójának mintájára Koncz az időhiányban szenvedőknek (ide értve a politikusokat is), a témával éppen csak érdeklődőknek, más tudományokból ide kirándulóknak ad feszes és pontos összefoglalást. És ami talán ugyanilyen jelentős: a szerző – maga és a társadalom számára – kutatási feladatokat is megfogalmaz valamennyi fejezet tematikájával kapcsolatban.
Az egyszerű, puhakötésű, homokszínű borítójú könyv, nem ragadja meg különösebben a figyelmet, mintha szándékosan provokálna bennünket azzal, hogy nem a külcsínre, hanem a belbecsre figyeljünk. A mű azonban többet érdemelt volna: nem csak esztétikai vagy marketing vonzerőre gondolunk, hanem olyan kötésre, amely kiállaná a sokszoros használat minden nyűgét. Koncz műve olyan enciklopédikus bőségű, amely természete és gazdagsága miatt sem egyszeri olvasásra való.
A könyv tipográfiája kívánni valót hagy maga után: alig van a szöveg tördelve, a fejezeteket csak néhány alfejezet tagolja, a könyv tervezője (szerkesztője) mintha elfeledkezett volna a betűnagyság, a kiemelés, a bekezdések tagolásának lehetőségeiről. Egy attraktívabb, tankönyv-szerűbb szerkesztés és tipografizálás jóval élvezhetőbb, így használhatóbb könyvet adott volna kezünkbe. De nem végzetes a baj: a következő kiadásnál biztos lesz mód jobban odafigyelni az olvasói, befogadói szempontokra.
Rövidtávon nem lesz nagy pénzügyi siker a mű kiadása, még akkor sem, ha – reményeim szerint – minden komolyabb közkönyvtár kötelességének érzi beszerzését. Hosszú távon azonban biztos, hogy nyereséges lesz a munka, még akkor is, ha nyereségét nem a mai nemzedékek fogják learatni. Egy internetes megjelenést azonban minél előbb ajánlunk a szerzőnek és kiadójának.
Szinte lehetetlen felsorolni, hogy kinek, kiknek ajánlhatjuk teljes bizalommal a könyvet. Először minden kultúrával foglalkozó közgazdásznak és vezetőnek, másodszor minden politikusnak és kulturális területen működő hivatalnoknak, harmadszor minden egyetemistának és főiskolásnak, aki szeretne tisztán látni a kultúra gazdasági dimenzióiban, negyedszer minden kíváncsi olvasónak, akit „csak” érdekel e világ.
Koncz értekezése 1989-ig, a rendszerváltásig foglalja össze a „kort jellemző elméleti és empirikus kutatási eredményeket”. Az azóta eltelt két évtized feldolgozása és összefoglalása még várat magára. Bízunk benne, hogy a szerzőnek sikerül meggyőzni támogatóit és a közösségi pénzekről döntő hivatalokat arról, hogy a folytatás az egész társadalom érdeke. A könyvismertetővel szeretnénk mi is kifejezni támogatásunkat és reményünket.
(Dr. Koncz Gábor: A közművelődés gazdasági kutatásának kezdetei Magyarországon, 1974 és 1989 között. Budapest, 2010, Napkút Kiadó, 334 p.)
dr. Venczel Sándor színigazda, költségvetési főfelügyelő
Első megjelenés: Valóság 2012. július
