A színház vezetése 2. rész

Minden színháznak megvan a maga gazdasági stílusa. Sorozatunk második részében e létezõ stílusok tipologizálásával folytatjuk a színház vezetésérõl szóló tanulmányunk ismertetését.

Színházi stratégia – a döntések meghozatala

A színházi működés átvilágítása, vagyis a színház előnyeinek és hátrányainak megismerése után a vezetőnek meg kell hoznia azokat a döntéseket, amelyek eredményeképpen kialakulhatnak az új vezetés preferencia-rendszere szerinti előnyök (és természetesen a vele együtt járó hátrányok).  Természetesen a döntések meghozatala során, a belső tényezőkön kívül nem feledkezhetünk meg a piac külső szereplőiről sem, amelyek divatosabb szakkifejezéssel élve a színház külső érintettjeit jelentik.

A döntések meghozatalával a színház vezetése általában egy olyan meghatározott útra lép, amely főbb elemeinek megfogalmazásával egy karakteres vezetési filozófia, végső soron stratégia határozható meg.

Ezek közül most azt a hét utat sorolom fel, amellyel szinte valamennyi mai magyar színház vezetési stílusa, módszere érzékelhetően jellemezhető.

  • Az első a tervezés útja. Jelenti, hogy a jelenlegi hivatalos költségvetési tervezés rendje mellett olyan tervet készítünk, amely a valóságot a költségvetési színházak természetes működési folyamatának megfelelően a fenti gazdálkodási csoportok szerint írja le. A tervezés során − ha lehetséges, vagyis ha a személyi és tárgyi feltételek engedik − nullbázisú tervezést alkalmazunk, vagyis a bázisidőszak számaitól és gyakorlatától függetlenül dolgozzuk ki az egyes előirányzatok számait.
  • A második a produkció útja. Jelenti, hogy a színházat oly módon alakítjuk át, hogy az új szerkezet és működési rend alapvetően a produkciót szolgálja. A produkció jelenti a repertoárt, az új bemutatót és a felújítást. A produkció útja tehát nem más, mint egy régi színházi szemléletnek − “A függönynek pedig fel kell mennie!” − korunk és a jövő követelményeinek megfelelő kifejezése és újraszervezése. (Egyre gyakrabban program- vagy projektszemléletnek is nevezik.)
  • A harmadik az érdekek útja. Ezen az úton a felügyeleti szervnek kell először megfogalmaznia azokat az érdekeit, amelyeket intézményei működésében érvényesíteni akar.   Ezek meghatározása és szakmai elfogadtatása után kerülhet sor az intézményi vezetők szigorú érdekeltségi rendszerének meghatározására, majd az intézmény valamennyi dolgozójára vonatkozó érdekeltség kidolgozására. Ez a vezetési módszer hatékony kiegészítője lehet más vezetési módszereknek, ám önmagában és elsődlegesen csak rövidtávon alkalmazható eredményesen.
  • A negyedik a marketing útja: az állam, az önkormányzat, a mecénások, a szponzorok, a szállítók és a vevők (nézők) piacának marketingeszközökkel és módszerekkel való meggyőzése annak érdekében, hogy produkcióink a legnagyobb anyagi elismerésben részesüljenek.  Ez az anyagi elismerés lehet: támogatás, árengedmény, többletbevétel. A marketingre épülő vezetési módszer elengedhetetlen párja a produkció útjának, de szükséges kiegészítője a tervezés, a vállalkozás útjának is.
  • Az ötödik az együttműködés útja. Jelenti, hogy a színház vezetése megértette azt, hogy másokkal közösen eredményesebben jelenhetnek meg a piac szereplői előtt (ez lehet a vevők, szállítók piaca és a szponzorpiac is), illetve azt, hogy egyedül már nem képes megbirkózni nehézségeivel. Az együttműködő partner lehet színház, más költségvetési intézmény, alapítvány, de társas vállalkozás is. Ez a stratégia mindegyik út kiegészítője lehet, ám az együttműködés különösen fontos lehet a produkciós gazdálkodási formában. 
  • A hatodik a vállalkozás útja. Jelenti, hogy a színház független szakértőkkel felméreti szabad kapacitásait, majd ezek értékesítésével illetve ideiglenes vagy tartós hasznosításával (kölcsönzés, bérbeadás, vállalkozásba vitel) megteremti alaptevékenysége folytatásához szükséges pénzeszközöket. A vállalkozás minden vezetési módszer kiegészítője lehet, de a produkciós rend szerint gazdálkodó színházakban töltheti be leghatásosabban szerepét.
  • A hetedik a spontaneitás útja. Azt jelenti, hogy a vezetés feldolgozta és vállalja − hibáival és erényeivel együtt − színháza múltját, ám nincsen olyan vezetési módszere, amely hosszú távon alkalmazható lenne a színház céljai elérése érdekében. Ám ez az út nem azt jelenti, hogy a vezetésnek nincs különösebb elképzelése a vezetési módszerekről, hanem azt, hogy a színház belső és külső körülményei nem teszik lehetővé egy meghatározott út vagy utak alkalmazását. Ez az út tehát az előző hat út állandó, a feltételeknek megfelelő alkalmazása.

Természetesen a fenti hét útnak harmonizálnia kell a vezetés személyes stílusával, és meg kell felelnie a korábbiakban leírt átvilágítás következtetéseinek. A szubjektív és objektív körülményeknek való együttes megfelelés esetén a hét út egyike vagy több út együttesen eredményesen alkalmazható a színházi vezetés céljainak teljesítése és teljesülése érdekében.

AJÁNLJUK