A budapesti színházi rendszerről

A fõvárosi színházi rendszer a piac felõl nézve homogén (a nézõt nem érdekli, hogy ki a tulajdonosa, mi a mûködési formája, stb. a színháznak, ahova jegyet vált), fenntartói oldalról viszont differenciált, s az ebbõl fakadó különbségek nem elhanyagolhatóak.

Ma Budapesten találunk minisztériumi, fővárosi és kerületi tulajdonú intézményeket (három kivétellel ezek társulatos repertoárszínházak), valamint kulturális profilú, köz-, magán- vagy szervezeti (pl. egyetem) tulajdonban lévő ingatlanokat, amelyekben szórakoztatóipari vagy művészeti profillal civil kezdeményezésű társulatok lépnek fel, rendszeresen vagy alkalmanként.

Ha a XXI. század eleji Budapest szükséges és elégséges előadó-művészeti kínálatáról, vagyis világvárosunk kulturális arculatának egy jelentős szegmenséről gondolkodunk, akkor egységesen kell áttekintenünk és kezelnünk ezt a változatos szcénát. Tehát tárgyunk nem szűkíthető a 13+1 önkormányzati fenntartású színházra!

A tulajdonos elvitathatatlan felelősséggel viseltetik: 1, az ingatlanért 2, a közszolgáltatás minőségbiztosításáért 3, a város versenyképességéért (lakhatóság, kreativitás, vonzerő, stb.)

1. Az ingatlanállomány jórészt korszerűtlen, a kukucska színpadok XVIII. századi színházeszményt közvetítenek, az épületek és technikai infrastruktúrájuk döntően leromlott állagú.
2. A közszolgáltatás spektruma nem eléggé széles, miközben a fenntartott szolgáltatók közötti specifikáció elégtelen.
3. A városi kultúrpolitika nem vesz részt katalizátorként a folyamatokban.

Vagyis a jelenlegi helyzet nem modern, maximális ambíciója egy letűnt kor örökségének megőrzése, ahelyett, hogy esélyt teremtene a megújulásra, Budapest újrapozícionálására (hogy ismét „Európa egyik kikerülhetetlen kulturális centrumává válhasson” – idézet Budapest Városfejlesztési Koncepciójából).

Egyszerűen ragadva meg a problémát elmondható, hogy összességében túlkínálat van a piacon, s ezt – gazdaságtalan módon – közpénzek generálják. A források mégsem túlzottak, csak az elosztás módja egészségtelen: miközben „ugyanolyanból” aránytalanul sokat tartanak fent, „másmilyen” alig jut támogatáshoz.

A megbillent egyensúly helyreállítása az érdekeltek teljes körű együttműködését igényli. A közjószágok körét (épületek+funkciók) a három fenntartó réteg (minisztérium, városi és kerületi önkormányzatok) együtt kell, hogy áttekintse és újraossza. A folyamatba megfelelő pillanatban bevonhatóak az üzleti élet és a civil szakmai szervezetek képviselői üzemeltetőként vagy alternatív szolgáltatóként.

Összefoglalva, az előttünk álló munka leglényegesebb alapfeltételei:

• valamennyi tulajdonosi réteg képviseltesse magát a tárgyalóasztalnál
• történjen teljes körű átvilágítás az intézményrendszerben (ingatlan + profil + állomány)
• a tulajdonos / fenntartó fogalmazzon meg egyenként missziót intézményei számára

Külön figyelmet érdemel a Budapesten működő, „alternatívnak” nevezett terület. Az itt dolgozó csoportok száma, szakmai súlya, közönségvonzása, valamint az egész ország színházi életére gyakorolt hatása indokolja, hogy a Főváros büszkén és gondosan tekintse át a szektor helyzetét, s annak folyamatos javítását prioritásként kezelje.

A Színházi Alap megszűntetésével, a játszási helyek „kiszárításával” jelenleg sikerült padlóra küldeni a független szcénát, ami veszélyezteti a művészi megújulást, a közönségbázist és rombolja a város arculatát. Innen csak egy tudatos, összehangolt és következetesen végigvitt programmal lehet segíteni felállni. Ennek elemei:

• A budapesti Színházi Alap visszaállítása, és feltöltése a mindenkori színházi büdzsé meghatározott, szignifikáns és garantált százalékában. (javasolt mérték: 15%). Az alapból pontosan körülírt célfeladatokat, valamint – pályázat útján – független társulatok produkcióit lehetne támogatni. Célszerű lenne, hogy a kuratórium összeállításakor a területet reprezentatívan képviselő Alternatív és Független Színházak Szövetsége konzultációs jogot kapjon.
• Egy új, közvetlen szerződéses jogviszony meghonosítása a Fővárosi Önkormányzat és a kiemelkedő, egyedi értéket képviselő társulatok között, akik képesek hosszabb távon (2-4 év) meghatározni magukat egy művészeti vagy kulturális projekten keresztül. (Az akár többoldalú) közszolgáltatási szerződésben meghatározott feltételek mentén létrejövő együttműködés lehetővé teszi, hogy az egy alkotó vagy művészekből álló csoport vezetése alatt működő társulat meghatározott idő alatt, konkrét helyszínen, jól körülhatárolható feladatot lásson el. A konstrukció kedvez a hagyományos színházi profilokba (társulatos repertoárjátszás, produkciós szemlélet) nem illeszthető feladat működési kereteinek kialakításához. És beazonosíthatóvá teszi a város számára kiemelten fontos kezdeményezéseket (lásd Fesztiválzenekar).
• A kor követelményeinek jobban megfelelő, a kísérletező munka feltételeit biztosító (kisebb és mobil) terek kialakítását, fenntartását inkubátor jelleggel városi beruházásnak kell tekinteni, és be kell építeni Budapest infrastrukturális fejlesztési tervébe. Idetartozik a Flórián Műhely működési körülményeinek biztosítása és a meglévő „alternatív” befogadó helyek rezsijének és programjának célzott támogatása.
• A meglévő széles és bőkezűen dotált intézményrendszer megnyitása a városban dolgozó függetlenek előtt: bemutatkozási lehetőség biztosítása a színházakban a független társulatok számára. Ezzel ez utóbbiak extra fellépési lehetőséghez, s ezáltal bevételhez juthatnak, miközben a fővárosi infrastruktúra kihasználtsága javul, s a közönség új jelenségeket ismerhet meg a megszokott helyeken.
• Amennyiben létrejön a Fővárosban akár konzultációs, akár döntés előkészítő jogkörrel valamilyen színházi tanács, abban a független szcéna arányos képviselete elengedhetetlen.

Mivel a fenti áttekintés természetes módon érdekeket fog sérteni, kívánatos pontos ütemtervet felállítani, s az átmeneti időszakra (például a ciklus végéig) a jelenlegi támogatási szintet befagyasztani, hogy az érintettek valóban konstruktívan vegyenek részt a munkában, s ne a napi túlélés vezérelje őket, ami borítékolhatóan a jelenlegi helyzet konzerválására tett erőfeszítéseket, a költségvetés körüli csata elfajulását, s végső soron az ágazat teljes összeomlását eredményezi majd.