Margitka tovább folytatja vallomásait sikereiről, kortársairól: a Csárdáskirálynőről, Honthy Hannáról, Tímár Józsefről, Major Tamásról, 56-ról. Egy zseniális asszony, akinek nem csak az Operettszínház Aranykora, hanem az egyik legszebb magyar regény a „Láthatatlan királyság” is köszönhető.
Részlet az Interjúból:
„Nagyon szerettem Tímárt. Minden színházban az igazgatónak kellett felolvasnia az ítéletet, de én nem voltam hajlandó rá. Írtam egy levelet a pártközpontnak, Csendes Károlynak, az egyik osztályvezetőnek, mert őt ismertem és megírtam, hogy nem értek egyet az ítélettel, nem is megyek el a felolvasására, és a színházamban sem ismertetem, mert szerintem ez egy konstruált per volt, és a Tímárt provokálták.Ma is ez a meggyőződésem. Hát persze, Jóskát könnyű volt megvadítani, nehéz természete, meg anarchista allűrjei miatt, dehát hallatlanul becsületes ember és hallatlanul nagy színész volt. Tudja, 1949-ben temették Abonyi Gézát, a Nemzeti előcsarnokából. Abonyi abba halt bele, hogy nyugdíjazták; ezt nem bírta elviselni.
Szóval a férjem meg én elkéstünk, és a ruhatár felől akartunk bemenni az előcsarnokba. Es akkor megláttuk a Jóskát, aki ott zokogott a ruhatárban. Odamentünk hozzá, hogy mi van, és ő őrjöngött, és azt mondta, most bemegyek és botrányt csinálok, mert ez a gazember – tudniillik Major – fogja temetni, aki miatt meghalt, és aki a legjobb barátját is elárulta – ez Rajkra vonatkozott, akit akkoriban tartóztattak le. Két oldalról fogtuk, Jóska, ne, az istenért, ne csináld, és így sikerült valahogy kicipelni az utcára. Ettől kezdve lett ilyen a Jóska, és én tudtam, mi forr benne a mélyben, és hogy erre könnyű rájátszani, könnyű őt felheccelni. Amikor meghallottam a vádat, hogy ő így meg úgy szavalta a Szózatot, meg még nem tudom én, mit, rögtön tudtam, hogy ez őrültség, és azt is tudom, hogy két színész állított szántszándékkal csapdát neki; az egyiknek a nevét is tudom, de sohasem fogom megmondani.”
” (…) de a hatalmat, azt nagyon meg-utáltam. Mindazok után, amit megtudtam. Borzalmas meghasonlás ment akkor végbe bennem. Nem a szocializmust utáltam meg, az elsők között léptem be újra a pártba, de azt, hogy mindazt, ami megtörtént, az én nevemben csinálták, azt nem bírtam elviselni. Nem is vállaltam állást soha többé, pedig éveken át nagyon rossz körülmények között, igazi szegénységben éltünk; aztán beváltak a darabjaim, és akkor kijöttünk a gödörből.
De hát értse meg, végeredményben csak azt csináltam, amit a tisztességes munkások, akiket kiemeltek, és később visszamentek a munkapadhoz. Hát én az íróasztalomhoz mentem vissza. Egy időben havonta behívtak a pártközpontba, agitáltak, hogy vállaljam el újra az igazgatást. Valamikor a hatvanas években a Kazimir Karcsi, aki nagyon nagyra tartott, egyszer elvitt az Aczélhoz, aki különben nem szeretett engem, csak most szeret; engem mindig akkor szeretnek meg az emberek, amikor már lebuktak, fura, de úgy látszik, ezt váltom ki belőlük.”
Az interjú II. része letölrthető innen: Gáspár Margit Interjú III. rész.pdf
A leadfotóért és a belső fotóért köszönet a www.fortepan.hu -nak!
