Több hónapos karantén után a gazdasági igazgató folytatja a magyar színigazdaság történetét feldolgozó színházi egyperceseit. Megtudhatjuk, hogyan kamatoztatható a napidíj, hogyan alapítható két kávéház, hogyan írjunk színigazdasági könyvet és hogyan valósítsuk meg álmainkat…
91. Két igazgató
Hallomásból írom: 1996-ban az Operaház főigazgatója hasonló, gyakran egymást ütköztető feladat- és munkakört adott az ügyvezető igazgatónak és a gazdasági igazgatónak. Volt is ebből bizonytalanság: a két igazgató hajtott ugyan a sikerekért, ám nem jöttek ki igazán egymással. Megkérdezte egyszer valaki a főigazgatót, hogyan is vélekedik a két igazgató munkájáról. Szinetár hamiskás mosollyal így válaszolt: egyiknek hiszek, másikra hallgatok! (5 év múlva már egyikük sem dolgozott az Operában.)
92. Két kávéház
A gazdasági igazgató már a kilencvenes évek közepe táján megálmodta, hogy lesz egy kávéház az Opera mellett, ahol a pincérek a kávé mellé Operajegyet is hoznak. Egy véletlen találkozás eredményeképpen befektető is teremtődött, aki számítógépes tudással és tapasztalattal is rendelkezett, így meglepően gyorsan kezdett el működni a Belcanto étterem. Fő érdekessége az volt, hogy a többségben jóhangú pincérek időnként dalra fakadtak – főleg népszerű operaáriákat énekeltek. Az operai dolgozók sem jártak rosszul, hisz ugyanott működött továbbra is, csak jóval magasabb színvonalon az “üzemi étkezde”.
Néhány év múlva bővült a kínálat: az Operaház szervezési osztálya helyén működni kezdett a Callas Kávéház. Sajnos operai belépjegyeket egyik kávéház sem árul.
93. Napidíj kamatra
Hallomásból tudom, hogy dolgozott egyszer a 70-es években az Operaházban egy nemzetközi ügyintéző, aki kitalálta, hogyan tegyen szert egy kis többletjövedelemre:
vegyük fel a külföldi impresszáriótól a napidíjak teljes összegét, 2. keressünk egy magyar származású és/vagy operabarát bankárt, 3. mondjuk el, hogy szeretnénk befektetni 2-3 hétre egy nagyobb összeget, 4. lassan csorgassuk a napidíjakat a társulatnak, mondván, hogy az impresszárió csak így tud fizetni, 5. az utolsó napon vegyük fel a kamatot, 6. álljunk neki a következő befektetési akció előkészítésének.
Az ügyintézőt, aki egy joviális, kedves öregúr volt, mindenki kedvelte: gyakran meghívott a társulatból egy két tagot egy-egy pohár sörre.
94. A dicsőséges 100 nap
Többen csak a dicsőséges 100 napnak nevezték azt az időszakot, amikor 1996 telén és tavaszán a gazdasági igazgató megbízott igazgatóként dolgozott az Operaházban. Nem tudott és nem is akart nagy pénzügyi és művészi változásokat, hisz egyrészt gazdasági igazgatóként már majdnem mindent megtett, amit lehetett, másrészt a művészeti döntéseket a leendő igazgatóra kívánta hagyni.
Egy döntése volt csak, amely alapjaiban változtatta meg a Ház működését. Már régóta vágyott rá, de eddig nem volt meg hozzá a hatalma. Behívatta magához (gazdasági igazgatói irodáját meghagyta) a művészeti főtitkárt és a szervezési osztályvezetőt. Cseverésztek, udvaroltak egymásnak, majd az utolsó korty kávé közben a megbízott igazgató váratlanul megkérdezte: Mondjátok, mennyi idő alatt tudnátok elkészíteni a jövő évadi napra szóló műsortervet? A két vezető szinte azonnal rávágta: Egy hét alatt!
Így is történt. A részletes műsorterv elkészült, az új igazgató a munkakör átadásakor kiemelkedő jelentőségünek tartotta, hogy kész műsortervvel várják kollégái. A gazdasági igazgató (ma nyugdíjas) büszkén gondol vissza arra, hogy 50 év után neki sikerült ez először.
95. Páholypótszék
A korai 90-es években kereste meg a gazdasági igazgatót Kalmár Péter színházi rendező. Mr. Producer címmel egy színházi management kézikönyvet kívánt kiadni és ehhez kérte a gazdasági igazgató szerzői közreműködését. Éppen egy ünnepnap előtt voltak, így a gazdasági igazgató olyannyira elfoglalt volt (vagyis lusta), hogy a tervezett fejezet nem készült el. Mit tehetett erre Kalmár, – a gazdasági igazgató nagy megkönnyebbülésére – elállt a szerződéstől.
A gazdasági igazgatót azonban nem hagyta békén az írásvágy: 1994-ben a “Kultúra és Közösség” mutatványszámában megjelent az “Állami támogatás”-ról szóló cikke, majd ez év decemberében a “Páholypótszék” című kötet, amely hat előadásban foglalta össze a gazdasági igazgató által “színigazdaság”-nak nevezett alkalmazott közgazdaságtan alaptéziseit.
A Páholypótszék hátsó borítóján Babarczy László “szívesen ajánlja a kötetet, minden színházi és civil olvasónak”. A könyv megjelenését a Budapesti Operabarát Alapítvány és a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
