A karantén nem segít a múzsáknak. A gazdasági igazgató többször leült az íróasztalához – azzal a szigorú elhatározással, hogy most megírja a színigazdaság újabb cikkét. Ám hiába próbálkozott, a vágyak nem teljesültek: kiderült újra és újra, hogy a múzsák nem kényszeríthetők. Hosszú csábítás után születettek meg végül a legújabb egypercesek…
96. Majd ha már nem dolgozom itt..
A 90 -es évek elején – a kor szelleméhez illően – sorban alakultak azok a cégek, amelyeket az operaházi művészek (vagy hozzátartozóik) alapítottak abból a célból, hogy személyes kapcsolataikat kihasználva bővítsék akkor még igencsak alacsony jövedelmüket. Természetesen mindegyikben szükség volt a gazdasági igazgatóra, aki néhány céget (Ütő Bandi igazgató jogszerű engedélyével) elvállalt. Egyre jobban és jobban működtek is a cégek, ám tulajdonosaik egyre több előnyt követeltek a gazdasági igazgatótól, aki – nagy levegőt véve – elköszönt a házi vállalkozásoktól.
Mindenki marasztalta (és magasztalta) a gazdasági igazgatót, de hiába, kitartott elhatározása mellett. Hűvös pezsgők mellett felszabadultan igérte meg, ha már nem dolgozik az Operánál, akkor szívesen áll a volt cégtársak rendelkezésére. Amikor a XXI. század első-második évében megtörtént a nem várt esemény (mármint a gazdasági igazgató közalkalmazoti jogviszonyának megszűnése), a gazdasági igazgató visszafogott jókedvvel emlékeztette őket igéreteik teljesítésére, ám a tulajdonosok csak hallgattak, csak hallgattak. Még ma is hallgatnak…
- 97. A cseh-szám
Már közel másfél évtizede dolgozott a költségvetésben a gazdasági igazgató, amikor a pénzügyi osztályvezető irulva-pirulva bevallotta, hogy még mindig nincs kész a költségvetés. – Mi a gond? – kérdezete nagyvonalúan a gazdasági igazgató. – Nem stimmol a kiadás a bevételi főösszeggel. – mondta viccesen a pénzügyi főnök. – És mennyi a különbség? – tetézte tovább a gazdasági igazgató. – Huszonhét – suttogta a pénzügyi osztályvezető. – Mennyi? – kérdezte hitetlenkedve a gazdasági igazgató. – Hoszonhét forint!
Nem volt mit tenni, a gazdasági igazgató a szakma becsületét is mentve, beszállt a különbség kiderítésében. Akkor még nem volt pc a színházakban, így mechanikus és/vagy elektromos-mechanikus számlógépekkel dolgoztak a gazdaságisok. Ám az öregebbek még ezt sem szerették: ceruzával és radírral terveztek többbszázmilliós költségvetéseket. Így aztán egész napi munka után felsikoltott a pénzügyi osztályvezető: Megvan! Cseh-szám! Tudtam, hogy valami ilyesmi lesz!
Ez volt a gazdasági-igazgató első és utolsó találkozása a cseh-számmal. Akkor még volt benne annyi bátorság és naivitás, hogy rékérdezett a pénzügyesre: És mondjad Ágikám, mi is az a cseh-szám?
A gazdasági igazgató még a nap elején megígérte, hogy aki megtalálja a hibát, azt meghívja vacsorára. Rögzítették is a megnyert fogadást, ám beváltására már sajnos nem került sor, mert Ági meghalt. A gazdasági igazgatót azóta is nyomasztja a már rég kihűlt vacsora emléke.
98.Raffa
A 90-es évek elején jelentkezett az Operában egy olasz karmester (Giuseppe Raffa), aki azzal a csekény feladattal próbált megbírkózni, hogy – először Magyarországon – nyereséges vállalkozásban játssza az Aida című operát. Az Operaház vezetése minden kül- és belföldi kapcsolatát felhasználva kiderítette, hogy G. Raffa egy létező olasz művész, karmester, aki Sanghaiban már rendezett egy ilyen produkciót, de az erre vonatkozó dokumentáció kimerült néhány oldal színes szórólapban és műsorfüzetben.
Az Opera vezetése bölcs döntést hozott: részt veszünk a produkcióban, de nem befektetőként, hanem szolgáltatóként – s a művészeti karokkal és a személyzettel Raffa külön szerzödött. A gazdasági igazgató élete második legjobb iskoláját járta végig Raffa mellett, akivel tört franciasággal naponta megbeszélték az eredményeket és tennivalókat. (Raffa már akkor PowerBook-ot használt, amelyet a gazdasági igazgató örökölt a produkció végén.)
Valószínű a nem megfelelő hangosítás és a zord időjárás miatt az előadások botrányba fulladtak, az elmúlt közel negyven év legnagyobb botrányába. Több ezer oprarajongó követelte vissza belépőjegye nem is alacsony árát, ám G. Raffa már valahol Nyugat-Európában próbálja eladni az Aidát. A gazdasági igazgató újabban a produkció egyik sajtótájékoztatóján készült óriás kígyós fotójával próbája renoméját növelni unokái előtt.
Nem sok sikerrel…
99. Hív a Víg
A XX. század utolsó évtizedének első felében (vagyis 1991-95 között) egy Várbeli botrányba fulladt (félbeszakadt) színház-finanszírozási értekezletről távozva együtt utazott a 16-ossal a Vígszínház igazgatója és a gazdasági igazgató. A Deák térről gyalog sétáltak a Vígszínház felé, amikor Marton Laci – a szaloncsevelyt abbahagyva – váratlanul megkérdezte:
– Mondd Sándor, nincs kedved nálunk dolgozni, mint gazdasági igazgató? Meghökkent a gazdasági igazgató, hiszen jól tudta, hogy van a Vígszínháznak gazdasági igazgatója, a kiváló Lázár Egon! MIndezt el is mondta gyorsan Marton Igazgatónak, aki mosolyogva, fejét kissé félrehajtva így szólt: – Attól félsz, hogy fér el egy csárdában két ilyen dudás? Ezt én majd elintézem az Egonnal!
A gazdasági igazgató büszkén gyalogolt az Operába. Közben azon morfondírozott, hogy de szereti az ilyen ajánlatokat! Mindezek ellenére néhány nap múlva – operai feladataira hivatkozva – lemondta a felkínált állást.
100. Újra Fantom!
A gazdasági igazgató hosszan töprengett azon, milyen izgalmas és egyben mulatságos történettel ünnepelje meg – 500 állandó olvasójával közösen – a 100. egyperces megjelenését. Kérdezte lányát, aki Madonnát ajánlotta, ám gyorsan rájöttek, hogy ez a történet már megíródott. Felesége Libanont ajánlotta, de onnan csak egy – kultuszminiszterrel folytatott viszkis – beszélgetés maradt meg erősebb emlékül.
Végül addig töprengett, amíg eszébe nem jutott Webber neve, aki azért jött Budapestre, hogy megnézze mennyire alkalmas az Erkel Színház az Operaház fantomja játszására. Az Erkel nem tetszett a Mesternek, az Operaház annál inkább, mivel erős kontraszt látható és láttatható a színpadi és a valóságos operaház között. Az Ütő Bandi által vezetett igazgatóság azonban ragaszkodott a két épület közötti klasszikus munkamegosztáshoz, így a Fantom operai bemutatója elmaradt. (Lásd még a 17. egypercest.)
