A gazdasági igazgató utolsó kalandjait éli meg az Operettszínházban a nyolcvanas évek második felében. Első útja és repülőútja Rómába, Moszkvában szinte alkoholista lesz, Berlinben felöltözik a gázsiból, részt vesz egy BM-es leleplezésében, majd Pódiumot rendez az Operett Presszóban.
26. A római kaland
Az Interkoncert a nyolcvanas évek közepe táján felkérte a gazdasági igazgatót legyen a Rómába menő nyári operett produkció gazdasági menedzsere. A felkérést a gazdasági igazgató örömmel elvállalta, elsősorban azért, mert még soha nem volt nyugaton, másodsorban vihette a feleségét is, harmadsorban a pénz miatt, negyedsorban még nem ült repülőn. A szálloda tetején lévő úszómedence peremére helyezte jéghideg Campari-szódás italát és hosszan bámulta az egyre romló Kolosszeumot. Este a Villa Borghese szabadtéri színpadán nagy sikert aratott az előadás, még a római jogvédő hivatal embere is lelkesen tapsolt. (Aki, mint később kiderült árgus szemmel számolta a nézőket, nehogy spórolni próbáljanak a jogdíjon a rendező szerv vezetői.)
Hazafelé Bécsig repülővel, onnan busszal jött haza a társulat. A buszmegállóban a gazdasági igazgató közölte, hogy ők maradnak. Megállt a lélegzet is! – Sanyikám ezt nem teheted meg velünk! – mondta az Interkoncert embere, aki tényleg megijedt, hogy disszidál a gazdasági igazgató feleségével. – De megtehetem! – mondta öntudatosan a gazdasági igazgató, mert tényleg megtehette. De látván a megijedt arcokat hozzátette: Egy hét múlva otthon leszünk! Így is történt.
27. Vodkák, vodkák
A gazdasági igazgató összesen háromszor volt Moszkvában Operettszínházi hét éve alatt. Szerencsére csak háromszor, hisz több alkalom már alkoholmérgezéshez vezetett volna. Tudni illik, hogy a szűk körű vezetésből az idősebb kollégák nem vagy csak alig ittak alkoholt, így a gazdasági igazgatónak kellett magára vállalnia, hogy a véget nem érő pohárköszöntők alkalmával igyon a vezetőség nevében. Hősiesen helyt is állt, ám mégsem neki, hanem egy színésznek kellett kimosni a gyomrát, aki véletlenül vagy akarattal több gyógyszert vett be, mint kellett volna. El is kísérte a detoxikálóba a gazdasági igazgató, de félrefordította a fejét, amikor egy több mint egy colos gumicsövet dugtak le a színész torkán. – Ártyiszt, vnyimányije, áktyor! – próbálta menteni a menthetőt a gazdasági igazgató, de nem sok eredménnyel. A színész és a gazdasági igazgató különösebb baj nélkül megúszták a történteket.
28. Berlini öltöztetés
A nyolcvanas évek közepén a gazdasági igazgatót felkérte az Interkoncert, hogy legyen a berlini operett-turné gazdasági menedzsere. A gazdasági igazgató örömmel elvállalta a felkérést: egyrészt soha nem járt még Berlinben, másrészt felesége lelkére kötötte, hogy gázsijából vásároljon magának egy világos öltönyt. A Köztársasági Palotában nagy volt a siker, és fillérekben került a Bohnenkamp nevű gyomorkeserű, így telt-múlt az idő. Az utolsó napon a gazdasági igazgató összeszedte magát. Vagyis inkább őt szedte össze W. Mariann és Kuksi, akik a produkció jelmeztervezői voltak, és akiket a gazdasági igazgató már korábban felkért, hogy segítsenek felesége vágyait magvalósítani. Így is történt: a kelet-német nagyközönség nagyokat múlatott, amikor a két jelmeztervező fölöltöztette a gazdasági igazgatót. Szerény gázsijából jutott öltönyre, cipőre, zoknira és nyakkendőre. Utóbbit tíz évvel később elcserélte egy libanoni üzletemberrel Bejrút-ban.
29. A Fotóstáska titka
Beszélgetésre hívta valamilyen magas belügyi hatóság K. Pali bácsi igazgatót. A téma, mint ott kiderült a színház külföldi turnéi és azok biztonsága volt. Szó, szót követett, a hatósági elvtárs előzékenyen azt javasolta, hogy a színház vigyen magával egy általuk javasolt profi fotóst. Pali bácsi mondta, hogy van a színháznak saját fotósa, de ez nem számított semmit sem. Münchenbe vonattal utazott a társulat. Már Győr előtt előkerültek az otthoni elemózsiás csomagok, így az új fotós is megéhezett. Leemelte táskáját, kinyitotta, és kivett belőle egy szál kolbászt és kenyeret. Egyről azonban elfeledkezett: a fotóstáskát vette le és nyitotta ki, amiről így a turné harmadik órájában kiderült, hogy táskának táska, de nem fotós. A társulat azonnal észrevette ezt, és jobbnál-jobb szövegekkel próbálta zavarba hozni a fotóst. Aki védekezett egy kicsit, majd elnevette magát. Ilyen volt az élet Magyarországon harminc évvel ezelőtt.
30. Operett Presszó Pódium
A gazdasági igazgató elég gyakran megfordult a színház melletti Operett Presszó-ban. Szerette a hely békebeli hangulatát, szerette az üzletvezető Géza törődését, aki somolyogva, kérés nélkül hozta a fél unikumot. Elhatározta hát, hogy a presszó sarkába egy kis pódiumot állíttat, amelyen hétfőnként a színház egy-egy művésze beszélget Antal Imrével. (Persze a dalok sem maradtak el!) Az ötlet olyan jól bevált, hogy esténként zsúfolt ház volt a presszóban, a nyereségből pedig egy hatalmas faliképet festetett Kerek Béla festőművész barátjával. (Bélának köszönhető az színház megújult bérletei is: a korábbi csúf nyomdai termékek helyett szecessziós, színes szitanyomással állított elő kézimunkával bérleteket.)
Az egyik nap Antal Imre felhívta a gazdasági igazgatót, hogy a következő hétfőn nem ér rá. – Tudnál valakit ajánlani? – kérdezte a gazdasági igazgató. – Igen tudok! Egy fiatalembert, akinek még nincs meg a kellő tapasztalata, de nagyon tehetséges. Úgy hívják Déri János!
Fotókért köszönet és hála a www.fortepan.hu -nak!!
