Egy szõke hölgy szemüveggel és állandó mosollyal. Kívülrõl úgy tûnik, talán még sohasem volt mérges. Pedig akik ismerik, tudják, kemény asszony, aki az alternatívok között is képes a helytállásra. Csak gratulálni tudunk neki az elmúlt negyedszázadhoz!
Hogyan kerültem a Trafóba?, egyszerűen, hívtak. Kihívásnak tartottam, hogy az eddigi költségvetési intézmény megszűnik és a tevékenységet egy új társasági formában kell folytatni. Főleg ez ösztönzött arra, hogy elvállaljam a feladatot.
Negyven éves munkaviszonyomból több mint 25 évet töltöttem el kulturális területen vezetőként. A Fővárosi Tanács költségvetési előadójaként tartozott hozzám a teljes közművelődési intézményrendszer megspékelve pár színházzal és múzeummal. Abban az időben hozták létre a Petőfi Csarnokot és gazdasági igazgatójával, – Bognár Gabi – rögtön egyhúron pendültünk. Addig-addig beszélgettünk, míg úgy éreztem nekem is itt a helyem, a hivatali munkát inkább átadom másnak.
A PECSA-ban meglepetésként ért, hogy Gabi már nincs, de rám számítanak. Sajnáltam a történteket, de ezzel együtt úgy éreztem, most kipróbálhatom magamat és megmutathatom mire vagyok képes. Három hónapos átmeneti időszak után kineveztek gazdasági igazgatónak. A házban zajlott az élet, rengeteg olyan program volt, amelyet máshol nem mertek vagy nem tudtak felvállalni. Lehel Laci vezetésével remek stáb jött össze, nem riadtunk vissza az új utak keresésétől, a megszokottól eltérő események bemutatásától.
Itt hozott össze a sors Szabó Gyurival, aki művészeti szervezőként kortárs tánc-előadásokat és zenei programokat szervezett. Természetesen költségvetésünk még a működési költségekre sem nyújtott fedezetet, a művészeti előadásokhoz támogatókat kellett keresni és ezt Gyuri fantasztikusan oldotta meg. Akkor még nem igen voltak pályázati lehetőségek, szó szerint ki kellett talpalni a pénzt. Nagyon nagy munka volt, de mindig sikerrel járt!
Több év eltelte után úgy éreztem, a PECSA már nem tud új feladatok elé állítani, munkám kissé automatikussá vált, váltani kell. Volt kollégám hívott az Almássy téri Szabadidő Központba gazdasági igazgatónak. Öt évet töltöttem el az Almássy téren, és ezalatt az idő alatt a ház ismét visszanyerte régi rangját.
1996-ban az Almássy tér vezetője megpályázta a Magyar Művelődési Intézet igazgatói posztját és el is nyerte. Az Ő biztatására nyújtottam be pályázatomat a gazdasági igazgatói pozícióra. Ez egy kicsit „hivatali” feladat volt a két pörgős, rendezvény-centrikus munkahely után,- ezzel együtt nagyon szerettem. A Minisztérium háttérintézményeként rengeteg olyan feladatot kellett ellátnunk, amely segítette a mindennapi kultúra minél szélesebb körben való terjesztését.
Hat év eltelte után kissé belefáradtam a „hivatalba”, szerettem volna ismét az események közepébe kerülni. Ekkor keresett meg Szabó Gyuri és Bognár Gabi a Trafóból. Egy kicsit megijedtem mikor elmondták, hogy a Trafó, mint költségvetési intézmény megszűnik, és közhasznú társaságként fogja tevékenységét ellátni. Harminc évig dolgoztam a költségvetési rendszerben, hogyan tudom én ezt az új rendszert megtanulni, használni? Képes leszek még az új kihívásnak megfelelni? Ráadásul teljesen új terület, – színházban még soha nem dolgoztam, a kortárs művészetet nem igen ismerem! (PECSÁ-s koromból azért még voltak emlékeim) Kétségek gyötörtek, de úgy döntöttem belevágok. Nyitott voltam mindenre, de a körülöttem lévő változások bizony meggyötörtek.
Tudtam, most nagyon észnél kell lennem, mindent egyszerre kell befogadnom; a szervezeti változást, a szakmát és természetesen az új kollégákat.
A Trafó küldetése nem egyszerű. Rétegkultúra és bizony sokan kétségbe vonják szükség van-e erre? Az én, inkább konzervativizmusba hajló ízlésem is nehezen fogadta be az itt látottakat, hallottakat. Ahhoz, hogy tudjam, miről beszélnek a kollégák, bizony előadásokat kell látogatni. Lassan egyre több előadást tekintettem meg táncot, színházat, összművészeti produkciókat. A kollégáknak itt is jól esett, ha érdeklődtem az előadásról.
Gyurival nagyon jó a kapcsolatom, számíthatunk egymásra. Szeretem és tisztelem az olyan embereket, akik elhivatottak és céljaik eléréséért mindent megtesznek. Őt ilyen embernek ismertem meg, nélküle nem lenne Trafó.
Mi is a Trafó? Fogalom, egy olyan tér, ahol minden megvalósíthatónak látszik. Itt minden arról szól, hogyan tudnánk a legjobban közvetíteni, amit a művész ki akar fejezni, közölni akar. Az eltöltött évek alatt megismertem egy új, érdekes színházi világot. Felmerültek bennem kérdések, melyek egy hagyományos előadás kapcsán biztosan nem kerülnek napvilágra.
Nem csak mi alakítjuk a Trafót, hanem a Trafó szellemisége is alakít bennünket. Megváltoztatja, módosítja látásmódunkat, kíváncsivá tesz, terelget az új értékek megismerése befogadása felé. Rendszeresen ide járó vendégeink nem véletlenül térnek vissza. Az új látogatóknak kívánom, hogy találják meg azt az utat, amelyen kíváncsiságukat kielégíthetik.
Ha visszagondolok az elmúlt 40 évre, úgy érzem sikerült munkámban megvalósítani önmagamat. Azzal foglalkozhattam, amit szeretek. Jó érzés, hogy munkámmal hozzájárulhattam az intézmények sikereihez, jó híréhez.
Kovács Kati
