A szinigazdasag.hu fennállása óta először tesz kivételt szerkesztői alapelvei alól azzal, hogy közli Bóta Gábor – honlapunk alapító-főszekesztőjével készített – interjúját. Egyrészt azért, mert a beszélgetés kitűnőre sikeredett, másrészt azért, mert úgy gondoljuk itt az idő, hogy a főszerkesztő is bemutatkozzon.
„Venczel Sándor a kaposvári teátrumnál, az Operettszínháznál és a Magyar Állami Operaháznál is volt gazdasági igazgató. Jelenleg költségvetési főfelügyelő, három egyetemen szükséges az aláírása a tízmillió forintnál nagyobb kötelezettségvállalásokhoz. De ha megint színháznál lehetne gazdasági igazgató, otthagyna miatta csapot-papot.
– Ebbe, a színházi szakmákat bemutató rovatba készített interjúim alapján kezdem látni, hogy többnyire véletlenül sodródtak az emberek a színházhoz. Ahogy nézem az életrajzodat, hogy importanyag-gazdálkodó, anyaggazdálkodási csoportvezető voltál a Nagykanizsai Bútorgyárban, gondolom, nálad is így történt.
– Nem volt azért véletlen, hiszen egyetemistaként amatőr színjátszó voltam, a Közgázon Máté Gábor rendezett, aki most a Katona József Színház igazgatója. Előtte pedig Bicskei Gábor volt a rendezőnk, aki a Játékszínnek volt az igazgatója. Mátéval például együtt voltunk Wroclawban a nagy színházi fesztiválon, a híres Grotowski egy előadását is láttuk. De én film- és televíziós rendező szerettem volna lenni. Háromszor felvételiztem a Színművészeti Főiskolára, kétszer is közel álltam ahhoz, hogy felvegyenek… Untam már a bútorgyári munkát, és barátomtól, Ócsai Józseftől, aki akkor a szolnoki színház gazdasági igazgatója volt, kérdeztem meg, nem tud-e valami állást. Ő mondta, hogy éppen Kaposvárra írnak ki pályázatot. Tehát a véletlen is volt, meg nem is, hogy színházban lettem gazdasági igazgató.”
– Közgazdászvégzettséggel jóval többet is lehet keresni, mint színházban gazdasági igazgatóként. Ez azóta is gond.
– Az első húsz évben sokkal több fizetésem volt, mint a barátaimnak. 1979-ben kerültem színházhoz, a kilencvenes évek közepéig én kerestem a legjobban. Nagyon jó fizetések voltak a színházban. 1979-ben 5600 forintot kaptam, akkor az igen jónak számított.
– A kaposvári színház legendás fénykorának részese lehettél.
– Abszolút. Az a négy év, amit Kaposváron töltöttem, az egyik nagy korszaka volt a színháznak. Például akkor született a Marat halála híres előadása.
– Gondolom, nem mindegy, milyen színvonalú színháznak intézed a gazdasági ügyeit.
– Persze, hogy nem. Függetlenül attól, hogy utána milyen színházakban voltam, nekem Kaposvár volt a csúcs és az iskola – nemcsak a színház, hanem Babarczy László igazgató is. Hogy hogyan kell vezetni egy színházat, azt tőle tanultam meg. Fantasztikus vezető volt, nem véletlen, hogy évtizedekig bírta. Kaposváron a színészházban laktam. Ott ugyanúgy volt egy szobám, mint a többieknek. A színészek között éltem, együtt mostuk a ruhát, és átmentünk a másikhoz, ha elfogyott a kenyér. Nagy közös élet volt ott.
A tejes intejú letölthető innen:
Az interjú a Pepita Magazin 2013. szeptemberi számában jelent meg. Az interjút Bóta Gábor, a fotókat Diósi Imre készítette.
Külön köszönet a Magazinnak és a szerzőknek, hogy hozzájárultak az interjú közléséhez!
Leadfotót és belső fotót is Diósi Imre készítette. Köszönet érte!
