Babarczi Etelkát a Pécsi Nemzeti Színház gazdasági igazgatóját jellemezte így igazgatója. Akik ismerik tudják, metszõen pontos a megállapítás, amelyet csak azzal egészíthetünk ki: kevés gazdasági igazgató méltóbb nagyobb szeretetre, mint Õ. (Egyébként Babarczi László csak névrokona.)

A Pécsi Nemzeti Színház 1895 október 5-én tartotta első ünnepi társulati ülését, azóta eltelt 112 év.

Az a harminc év amit a színháznál töltöttem csak egy rövid időszaka a nagy-múltú intézménynek. Homlokzatán a Magyar Nemzeti Színház felirat sok mindenre kötelezi az épületben alkotó művészeket és nélkülözhetetlen "nem látható társaikat". Számomra ez a harminc év életem meghatározó és felejthetetlen korszaka marad minden örömével és bánatával egyaránt.

A színházban nincs két egyforma pillanat, óra, nap, talán ez a titka a megszállottak kitartásának, a munkahely szeretetének, még az egyre nehezedő körülmények ellenére is. Ahogy a színpadon szereplő színészek, előadó- művészek átváltozásai teszi érdekessé, mindig megújulóvá ezt a világot, úgy a hátország munkája is folyamatosan változó kihívásokkal telített. Talán ez a titka az itt eltöltött boldog évtizedeknek, és még valami: a tartalmas emberi kapcsolatok sokasága.

Három karizmatikus igazgatóval dolgoztam ez alatt a harminc év alatt Nógrádi Róbert, Lengyel György és most Balikó Tamással. Nagyon különböző személyiségek mindhárman, de egy dologban hasonlítottak, ez pedig a színház iránt érzett szeretetteljes elhivatottság, felelősség és a fékezhetetlen munkabírás. Talán nekik is köszönhető az a megszámlálhatatlan értékes emberi kapcsolat, amivel megajándékozott az élet az itt eltöltött évek alatt. Végtelenül hosszú lenne azt a névsort felsorolni, akikkel munkakapcsolatom során megtisztelő barátság alakult ki.

A színház az álmok világa is, megvalósulásukhoz egy vékony deszkán kell egyensúlyozva átjutni az alattunk tátongó szakadék és dübörögve rohanó folyó felett. Ebben a mutatványban mindenkinek megvan a felelősségteljes munkája, nélkülözhetetlen a bizalmon alapuló emberi kapcsolatok sokasága, ahhoz,  hogy az álomból valóság, vagyis színházi előadás jöjjön létre.

Szerencsés vagyok, mert szeretem a munkám, vállalom a céljaink érdekében a kihívásokat, a küzdelmeket, de köszönettel is tarozom sokaknak, mint például Simon Istvánnak, Csaba Zitának és közvetlen munkatársaimnak, akikkel hosszú évtizedek alatt sikerekben és csalódásokban közösen osztozva nem megtörtünk, hanem a kitartás, a bátorság, a merészség, a színház szeretet erejével segítve egymást végeztük munkánkat, a számunkra a legfontosabbért, a Pécsi Nemzeti Színház közönségéért.