Talán furcsán hangzik, de otthon, vasalás és fõzés közben is azon jár az eszem, hogy rendben lementek-e az elõadások, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzbõl hogyan valósítható meg egy-egy újabb produkció.

Királyné Stéger Edit - Székesfehérvári Vörösmarty Színház

a kép nagyobb mint 150px!

    Talán furcsán hangzik, de otthon, vasalás és főzés közben is azon jár az eszem, hogy rendben lementek-e az előadások, hogy a rendelkezésre álló kevés pénzből hogyan valósítható meg egy-egy újabb produkció. Hatalmas szerencsém van, hogy olyan családdal áldott meg a sors, amely tudomásul veszi, hogy az életem egyik részét a színház tölti ki.

    52 évvel ezelőtt a vízöntő jegyében láttam meg a napvilágot Székesfehérvár közelében egy pici tanyán. Tanulmányaimat a szabadbattyáni általános iskolában kezdtem. Állandó résztvevője voltan a matematika és szavaló versenyeknek. 1973-ban érettségiztem a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnáziumban. Egészen a középiskola végéig pedagógusnak készültem, minden vágyam az volt, hogy magyartanár legyek. Az érettségi után hamar rám talált a szerelem, a férjemmel immár 33 éve élünk harmonikus kapcsolatban. 1974-ben megszületett lányom Edit - aki jelenleg a virágkötészetet már mesterfokon űzi - és megajándékozott egy gyönyörű szép unokával, Botonddal, aki ősszel már iskolába megy. Sajnos kevesebb időt tudok vele tölteni, mint amennyit szeretnék. Második gyermekem Péter 1979-ben született, asztalos végzettséget szerzett és jelenleg egy barkácsáruházban dolgozik. Fiam 12 évig táncolt az Alba Regia Néptánc Együttesben  
 
    A színházhoz egy véletlen folytán kerültem 1977-ben. Elmondhatom, hogy a gazdasági munka valamennyi területén dolgoztam az itt eltöltött 30 év alatt, voltam jegypénztáros, anyagkönyvelő, bérszámfejtő, munkaügyes, majd 12 évig gazdaságvezető helyettesként és 2000. április 1-jétől vagyok a Vörösmarty Színház gazdasági vezetője. Ahhoz, hogy idáig eljuthattam, nagyon sok segítséget, és bizalmat kaptam a színház mindenkori vezetésétől és a munkatársaimtól.

    Alapvetően pozitív gondolkodású embernek tartom magam, szeretek emberekkel foglalkozni, szeretem a vidámságot, a derűt. Szívesen sütök-főzök, lángosommal gyakran meglepem kollégáimat.

    Úgy gondolom, hogy ebben a beosztásban ötvöződik minden, ami közel áll az én egyéniségemhez, számok és művészet vesz körül.

Mottóm:
"Nincs fontosabb dolog e földön  az alkotásnál - a legfontosabb rendű alkotás a szeretet."
                               Ram Tass

Elérhetőségem:
e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
tel: 22/512-109