Valamikor a hetvenes évek közepén olvastam egy francia filmrendezőről, aki filmet szeretett volna készíteni, ám nem volt hozzá pénze. Ráadásul olyan volt a forgatókönyv, hogy arra nem adott pénzt egyetlen befektető sem. Erre azt találta ki a francia filmrendező, hogy barátai segítségével előre eladta a mozijegyeket és az így befolyt pénzből forgatta le a filmet.
Nagyon tetszett az ötlet, ami nem is mondható igazán újnak. Több magyar író és költő is rászorult már arra, hogy kötetük nyomdaköltségére úgy szerez-zék meg a pénzt, hogy előfizetőket gyűjtsenek a műre. Hirtelen két kedvencet is említenék: József Attilát és Krúdy Gyulát.
Így aztán, amikor Latinovits halála után elhatároztam, hogy készítek egy filmet emlékére, azonnal ez a megoldás jutott eszembe. 1976 őszén 22 éves voltam, a Közgázon egyetemista, így semmi sem tűnt lehetetlennek. Leültem megbeszélni barátaimmal az ötletet, mindenki benne volt, így aztán Papp József (Ságál – fotó 3. oldalon), Páncsity János (Mirkó – lásd velem), Zimányi Zoltán (Zizó – fotó 2. oldalon) és én lettem a stáb tagja.
A filmből a címet tudtam legelőször. Akkoriban mutatták be Bódy Amerikai Anzix című filmjét, amely nagyon elnyerte tetszésünket. Akkor határoztam el, hogy egyszer készítek egy filmet Magyar Ánzix címmel. Fontos hogy nem anzix, hanem ánzix!
A teljes cikk letölthető innen:
