Lali

Szabó Pista folytatja színházi magánkönyvtára bemutatását. Harmath Imre Lali című könyvéből vett részletekkel mutatja be a múlt század huszas-harmincas éveinek színházi világát: megismerkedünk Mancival, Kezes Klára színésznővel, Takács rendező úrral, Bimbó Endre bonvivánnal, Zeke Ede komikussal és másokkal. Igazán élvezetes olvasmány:)

Harmath Imre (1890-1942) színésznek készült, de a tízes évek közepétől már csak az írásnak élt. Először a kabaréknak írt jeleneteket, kuplékat, majd a legkiválóbb zeneszerzőkkel dolgozott együtt. Librettói többek között Ábrahám Pál, Brodszky Miklós, Márkus Alfréd, Buday Dénes, Fényes Szabolcs, Zerkovitz Béla operettjeihez szolgáltak alapul. Ezek közül az ismertebbek: Maya, 3:1 a szerelem javára, Viktória, A csúnya lány, Az utolsó Verebély lány, Zenebona.

Számos örökzöld sláger és hangosfilm betétdal is költői vénáját dicséri (Az én babám egy fekete nő, Teve van egypupú, Meseautó, Lesz maga juszt is az enyém, Mily mesés dolog a Niagara vízesés, stb.). Több külföldi operett szövegkönyvét is lefordította.

Lali című regénye, amelynek alcíme: Viharos történet a békés Budapestről, 1937-ben jelent meg a Nova Kiadónál. Ez a könyv nem színházi regény. Mivel azonban az író igazi színházi ember, érdemes a cselekménynek a színpad világát megjelenítő szálát kiragadni, és a teljes terjedelem alig tizedét kitevő színházi szövegrészletet ideidézni. Harmath Imre az amúgy egyáltalán nem könnyed történeten belül a színházi történéseket humorosan, szinte pamflet szerűen írja le. Ezért megfogalmazásai olykor túlzóak, de nincs okunk kételkedni abban, hogy a húszas-harmincas évek színházi világát, vagy annak fonák oldalát plasztikusan közvetíti.

A regény főhőse Horváth Lajos, Lali, miután megtudja, hogy mostohája, akit rokkantsága miatt leszerelt rendőr apja hozott a házba, rosszhírű nő, vagyis prostituált, tizenöt évesen búcsú nélkül megszökik otthonról. Sokáig vidéken él, ám amikor a húszas évek végén visszatér a fővárosba, akkor sem keresi fel apját, aki halottnak hiszi. Véletlenül találkozik viszont gyermekkori „szerelmével”, Mancival, aki balettiskolai növendék, és éppen ekkortájt a színészi pályával kacérkodik.

Az első részletből az olvasó megtudhatja az előzményeket, Lali ekkor még mit sem sejt a fejleményekről.

Jaj, de gyönyörű napra ébredt ez a boldogtalan város. Olyan sűrűn hullott a hó, mint a tehetségtelen filmeken. .. A jó Isten, aki a legnagyobb filmrendező, legzseniálisabb operatőr, legremekebb scenárium író, legkiválóbb producer … olyan hóhullást zúdított a színtelen, szürke, szomorúszagú és szomorúszínű városra, hogy a komor kőrengeteg olyan mennyeien szép lett tőle, mint egyetlenegy, hatalmas, gigászi karácsonyfa. A nagy, mérhetetlenül nagy karácsonyfa alatt ott hevertek az égi ajándékok.
Az angyalpárnákból kiszakadt, lehullott pihék boldoggá tettek egyelőre huszonnégy órára tízezer boldogtalan embert. Az Oktogon téren lakbért lapátolt Sándor Jenő, a zseniális költő mellett, Bugac János, a kőműves és a Berlini téren egy heti meleg kosztot dobált egy rakásba a jó Isten ásóján Évekótamunkanélküli Ádám közvetlen közelében Schvarz Áron kiebbőlazországbólaljasgazember.

A Tombor uccában is havat, illetve kenyeret lapátoltak.
Ott egy gimnáziumi tanár lapátolta a reménységet, mellette pedig Horváth Lajos a Nyujork kávéház volt alkalmazottja kereste meg a napi nyugalmát…. Még fütyült is hozzá… Pedig a füttyöt nagyon diszharmonikusan zavarta meg valami.
Itt a Tombor uccában volt a Cserey féle államilag engedélyezett színésziskola…
Lenn Horváth Lajos fütyülte az örök problémát, hogy vajjon hol vehet ő most egy banánt, fenn az első emeleti tanteremben pedig Kelemen Manci énekelte a Leányvásár úgynevezett slágerét.
»No de méltóságos úr«
Az egyik méltóságos úr havat lapátolt a Margithídnál, hogy egy féldeci barackot ihasson, a másik méltóságos úr pedig a klasszikus operett-költemény szavai szerint »túlontúl dúlt és fúlt« …
Horváth Lajos, ideiglenes fővárosi alkalmazott dühösen nézett fel a tejüveges ablakokra, ahonnét a füttyzavar származott és elhallgatott …
Persze nem is sejthette, hogy a tejablak mögött éppen az ő Mancija, mondjuk inkább így; az ő volt Mancija volt az, aki belekontárkodott a füttykoncertbe.
Az eset úgy történt, hogy egyszer a hosszú sovány, szőke operett rendező meglátta a »Babatündér«-ben Kelemen Mancit… Manci éppen egy japán babát alakított és a jószemű Takács rendező úrnak roppant megtetszett a kislány …
Takács rendező úr tudniillik arról volt titokban nevezetes az operettek világában, hogy neki minden szép lány megtetszett …
Minden szép lányban meglátta a hiúz szeme az egetverő »tehetséget«. A Sugár uccai Állandó Színházban éppen új operettre készültek és Takács nem »talált« megfelelő színésznőt a szubrett szerepre …
Ez a szép testű, remek alakú lány megfelelne… Meg lehetne vele próbálni… Ha nem is azt hogy a szerepet eljátssza, de mindenesetre meg lehetne közelebbről nézni a dolgokat… Hogy a testére van-e szabva a szerep?.. .’
Felrohant a színpadra és telebeszélte a kislány fejét, hogy hagyja ott a balettet és sürgősen iratkozzék be egy színész iskolába. Mindegy, hogy melyikbe… Mondjuk a Csereybe. Persze a »Mikulás hercegnő« főszerepét még egyelőre nem oszthatja rá, azt úgy látszik mégis Kezes Klára játssza, akinek bizonyos okokból hálával is tartozott, de egyévi színésziskolai gyakorlat után, ki tudja?… Kezes Klári már nem olyan kezes, mint volt és a rendező úrnak, a csalhatatlan szeműnek és csalhatatlan szívűnek mégis ez volt a legfontosabb… Azonkívül, hogy mindenki mást lepocskondiázott, aki a brancsban dolgozott.

Ettől a csekélységtől eltekintve Takács úrnak csak egy volt fontos… A »tehetség«… Ha véletlenül férje volt a szubrettnek, akkor persze már nem volt tehetséges… Az ilyen hülye féltékeny férj bejárt az öltözőbe és néha még odáig is merészkedett, hogy levette a rendező úr kezeit a felesége melléről.
Kell a kutyának az ilyen bornírt banda … Tudhat az ilyen valamit?
Ebben a Kelemen Mancihan van fantázia … Tizenhat éves… azt a kutyafáját … férje nem lehet még… barátja sem… Ez tehetséges … Persze még egy kicsit éretlen (hálaistennek), de majd ő leteteti vele a maturát… .
BeprotezsáIta Cserey Annánál, a valamikor nagy primadonnánál és felvették: tandíjmentesen… Persze, Takáccsal nem lehetett kikezdeni, mert az Állandó Színháznak a Cserey iskola szállította a statisztákat és görlöket .. ,
És az államilag engedélyezett iskola kizárólag erre bazírozott… Matyó Gábor volt adóhivatalnok októberben már gárdista lehetett napi harminc fillérért a Bob hercegben és Szilva Bözsike novemberben már eljátszhatta a »Lili« címszerepét, ha biztosította saját zsebéből az Állandó Színház egy napi bevételét.
De ez mind csak Takácson keresztül volt lehetséges….
Hát persze, hogy felvették a kislányt, dacára annak, hogy úgy szavalta Kiss József »Tüzek« című versét, hogy a felvigyázónő az előszobában fel alá futkározott rémületében, mint egy veszett macska ….
Most azt énekelte minden hamis levesnél hamisabban, hogy »nodeméltóságos úr«… Igaz, hogy a hamis leves nem tud és nem is akar énekelni; de leghamisabb levesnek is jobb füle volt, mint szegény kis Mancikánknak.
Táncolni tudott… Jobban, mint a színház primadonnája, Eper Rózsi, aki egy kissé, el is sápadt, mikor egyszer a görlök között Mancit is észrevette ….
Észre kellett vennie, mert a vezérkomikus, aki már régen pikkelt az angyali mosolyú, de szegény díszletmunkásokba belerúgó primadonnára, egy rossz délelőttöt akart szerezni.
»Ebből a kislányból lesz valami…« – súgta oda kárörvendő mosollyal a bájnőnek …
A bájnő tehetetlen dühében belerúgott a kellékesbe, földhöz vágta az öreg, hatvanéves ügyelő vajaskenyér ebédjét és belibbent a színpadra. Öreg arcára szegezte naiva mosolyát és műkönnyekkel, műpillás szemében énekelni kezdte a készülő operett belépőjét…
»Az én szívemben könnyvirágot fakaszt az élet ..:
Az én szívemben annyi szegény koldus fér meg«.
Takács rendező tapsolt a nézőtéren… Persze, hogy tapsolt …. Rózsika, a krónikus szűz aznap fizette ki egy lejárt váltóját… .
És itt ebben a környezetben bontogatta szárnyacskáit Manci. Mit tudta ő még, hogy mi vár rá? Hogy majd berendelik az igazgatói irodába délutánra különpróbára…
Nem is sejtette, hogy mi az a »férfi«? Amit Lali iránt érzett valamikor, az más volt… Az a fázós kis verébfióka vonzódása volt a másik verébfióka iránt … Jó volt hozzá simulni, hogy meg ne fagyjon a lelke…
Ez az ember azt merte neki mondani, hogy vetkőzzön le… Na ne féljen, nincs ő neki semmiféle rossz gondolata, csak arról van szó hogy a legközelebbi revüben, a »Szívek. táncá«-ban esetleg ő lehetne a negyedik képben Paris.
»Ott állnál az aranyemelvényen, mialatt a zenekar a »Se hebe se hóba« című bölcsességet verné bele az emberek fejébe, és almákat dobálnál le a nézőtéri férfiakra«
Persze, kérdés, hogy elég szép alakod van-e … Így, ruhában ez nem igen konstatálható. Sándor ha valaki keres, nem vagyok az épületben … Ha a feleségem keresne, átmentem Budára a díszlettervező úrhoz, Kecskéshez.
Na gyerünk kislány vetkőzzön… Nekem igazán kevés időm van… Halló … már megint ez a büdös telefon. Egyszer már megmondtam Ilonka, délután engem ne zavarjanak. Na gyerünk … Mire vár? … Azt akarja, hogy én vetkőztessem le? ..
Mancika sírva fakadt …
»Én kérem… nem akarom azt a Párist eljátszani.. !«
»Hogy mit játszol ebben az épületben, azt én döntöm el. .. !«
Szegényke kifutott a szobából. ..
»Ezt a hülye tramplit kirúgom … « sziszegte utána Takács és taxit hozatott … Elrobogott az egyik barátnőjéhez, a vörös Mimihez… Neki ma délután szűksége volt valakire… Ilyen buta dög… És ez akar színésznő lenni… Menjen el cselédnek az ilyen.
Bimbó Endre, a Népszínház egykori, de még ma is daliás bonvivánja volt a »Leányvásár« vizsgaelőadásának előkészítője. .
»Bátrabban mozogj gyermekem, így nem állíthatlak ki a közönség elé … « .
Bimbó akit sokan gúnyoltak örökifjúságáért, nagyon derék ember volt… Takarékos volt a végletekig és már régen nem volt bonviván. Manciban sem látta már a nőt, hanem kizárólag a növendéket.
»De hát mi bajod van gyermekem? Hiszen tegnap ezt már sokkal jobban csináltad! Nem mondom, hogy valami egetverő talentum vagy, de Tapolcán, vagy Szolnokon még a közönség kedvence is lehetsz … Hallottak már ilyet? Mi van veled?«
A jövendő szolnoki szubrett mint egy darab fa, végig vágódott a kis próbaszínpadon …
Lenn az utcán újra fütyülni kezdett valaki …
»Hol vegyek én egy banánt? .. «
Pedig csak annak örült füttyös jókedvében a hómunkás Horváth Lajos, hogy délután enni fog. Nem banánt! Kolbászt, vagy egy kis szalonnát! …
De szép az élet!

A második részlet egy színházi bemutató „helyszíni közvetítése”. Ez Manci első premierje, amiről véletlenül tudomást szerez Lali is, ezért elmegy, hogy újra lássa, immár tizenhét évesen, gyerekkori pajtását. A premier napján délelőtt már találkoznak a színháznál, ahol Lali is autogramot kér és kap tőle, miközben Manci is felismeri őt. Róla megtudjuk, hogy pártfogója egy neves főszerkesztő, aki elérte, hogy az Állandó Színház új bemutatójában szerepet kapjon: „Ő játssza a »Mókushercegnő« című új slágeroperettben az aranygörlök élén Zsüliettet, a kis párizsi kokottot, aki azt a három sort, hogy »Kis halacska, kis halacska, minden kis hal furcsa macska …« szólóban énekelheti a második finálé szellemes akvárium képében.”

A nagy barokk színházban már gyülekezett a ma esti bemutató »lázas, izgatott« közönsége. A lázat és az izgalmat nem kell komolyan venni.
Ez a két dolog már régen megszűnt a színházi világban és kapcsolt részein. A karzaton még akadt néha egy két komoly színházi drukker, aki belopta a lapokba megjelenő hangzatos, csupa hazugság híreket, amelyek a színház fizetett kommünikéi voltak.
A »Délutáni Híradó« kortina rovatában minden nap újabb szenzációkat olvashattak a naiv emberek.
Eper Rózsinak bőrharisnyái lesznek a második felvonás nagy púderdoboz jelenetében. Ezeket a bőrharisnyákat egy ismeretlen, állítólag hindu herceg, Rang Bir Sing – egyenesen a Gangesz kies partjairól hozta a bájos művésznőnek …
A «Nappali Újság» azt is elárulta eléggé indiszkréten, hogy Zeke Ede, az ellenállhatatlan komikus csak a harmadik felvonásban énekli a »Miki maki mókusom, ókusom, rókusom … « refrénű dalt, melyet Dér Ede, a versíró egyenesen Zeke testére szabott…
A… »Keddi Napló« azt is megírta, – ugyan honnét tudta meg, – hogy Kelen Manci ezüst kenguru ruháját a »Stern« szalon (Berzétey ucca 28 1. emelet 2.) szállította.
A világhírű zeneszerző – akinek Cegléden túl még egy operettjét sem játszották – már a legintimebb alsó kombinéit is »szenzációs és biztos« értesülésekre költötte el. ..
»Csokor Jakab, a hallivudi filmcézár évi harmincezer dolláros szerződéssel kínálta meg London Ádámot egy térden állva könyörgő hangú kábelben, de a »Mókushercegnő« holnap esti világbemutatója miatt az illusztris komponista még válaszra sem méltatta a rossz időben tolakodó arrogáns ajánlatot«.
»London Ádám zenekarában az új, fantasztikus hangszerek egész légiója szólal meg. A nagy valcert (Nagy te, vagy senki … «) egy úgynevezett »Csacsaszfu« nevű ős kínai pengető hangszer kíséri, a második felvonás nagy tangóját pedig … (»Holnap este Szevillában
este lesz«) egy kőkorszakbeli »kacskacsapapkiki« elnevezésű billentyűs, de mégis húros, illetőleg húrtalan hegedűszerű kürt teszi transzcendentálissá… «
Hogy a zenekarban nyoma sem volt a »csacsaszfú«-nak és a »kacskacsapapkikie-nek, azzal a premieren már nem törődött senki.
Hogy Csokor Jakab véletlenül éppen tegnapelőtt szenderült ballétre, tehát a kábelezés kissé nehezére esett volna halála után, azt sem kísérte figyelemmel Kiss Manci elárusítólány, vagy Nagy Antal villanyóra leszámoló.
Hogy Eper Rózsi bőrharisnyát a saját bőrlábai voltak, azzal sem törődött Karzat Manci, vagy Emeletitámlásszéketkéreknagysáddeközépenlegyen Jenő.
Ezek a lázas békebeli rajongók azonban, akár a bölények és a jó emberek, kipusztulóban voltak.
A színházi közönség kilencven százaléka már régen cinikus mosollyal olvasta a »most halljuk éppen« című pletykarovatot és a »ne súgja meg senkinek« című indiszkrétpistát. A szenzációs újdonságból sajtófőpróbát nem tartottak »technikai« okok miatt. Az igazgató tudniillik nem tudta kifizetni a díszletfestő számláját, mire a díszlet-Munkácsy nem adta
ki a kastélyt a Szajna partján és a semmeringi villa szalont.
Reggel az igazgató egy barátjától becsületszavára kapott kétezer pengő kölcsönt és a díszletek megérkeztek.
A sajtó is ott gyülekezett ezúttal kivételesen főpróba helyett a bemutató előadáson.
Ott volt mindenki, akiről nem lehetett tudni, hogy miből él és mozog.
A »Reflektor« című nem létező hetilap Menjou bajuszos főszerkesztője már most elmondta véleményét a büfé mellett a külvárosi színház szubrettjének.
– A darab jól indul, azután botrányosan esik.

Ott volt a »Reklám újság« főszerkesztője is, Krasznay úr, aki Kelen Manci nagy kiugrását jósolta meg tegnap, felvett tizennégy pengőért és egy trabukóért!
És ott hemzsegtek az első sorban háttal a színpadnak karba tett kézzel, mindmegannyi Napóleon az úgynevezett nagyfejűek.
Ott állt az első sorban többek között Holdy János a féllábára kissé sánta, de mindig elegáns színházi rovatvezető, aki a Duna Szállodában lakott fürdőszobás apartmánban.
Ő volt a Délután című lapnak színházi atyaistene. Darabokat is írt és fordított, de csak azért, mert a színházak okosnak tartották a vele való nexust. Egyhangúlag tehetségtelennek tartotta mindenki, de jó szmokingja volt és csak azokkal barátkozott, akikkel okos volt barátkozni, azokról írt jót, akikről okos volt jót írni és azokat szidta, akik nem voltak benn az úgynevezett klikkben … Holdy János szerző is volt. Ha valaki azt akarta, hogy darabjának jó sajtója legyen, megkérte Holdyt, hogy vállalja a társszerzőséget. Nem kellett egy betűt sem írnia. Elég volt, hogy megengedte a kellő szerzői tantiem ellenében, hogy neve ott volt a színlapon. Felvette az ezer pengő előleget és Garbay, a kiadó és színházi ügynök már nyugodt volt. Ezt a darabot csak dicsérni fogják Holdy kollégái.

Ott terpeszkedett az első sor klubfotell üléseiben Márton Ákos is, minden színház, színész és főleg színésznő, rossz, vagy jó szelleme. Márton nem volt rossz fiú, néha eszméletlen perceiben teljesen tárgyilagos és igazságos is tudott lenni, de rendszerint mellékkörülmények irányították a kritikáit, amelyekben hemzsegtek a francia és az angol kifejezések. Ha X. Y. színművésznő, Márton pillanatnyi kegyencnője nem játszott a darabban, vagy pláne az ellenszínháznál domborított, akkor a zenét egy zsebmetsző komponálta, a librettót pedig egy angyalföldi bennlakó, vagy bennszülött követte el. ..
Viszont az is igaz, hogy akit tehetségesnek tartott, azt az égig magasztalta és tömjénezte.
A második sorban szerényen ült az öreg Birinyi főszerkesztő, aki nagyon jó ember volt, de mindenkire ok nélkül haragudott. Ez volt a mániája. Hogy őt nem szeretik. Pedig mindenki szerette, mert Birinyi volt az egyetlen, aki még sohasem írt rosszat senkiről.
Ott volt az elhunyt nagy író fia is, aki harminchárom éves koráig csak cigarettázott és kártyázott, és egyszer, tudja az isten miért, leült egy erdélyi kávéházban és darabot kezdett írni. Kiderült róla, hogy olyan zseniális, mint a zseniális szép ember apja volt.
Ott volt Cserepes Béla is, az eleven lexikon, akit csak szörnyű gondjai és súlyos gyomorbaja akadályozott meg abban, hogy valami igazán halhatatlant alkosson. I
Egyáltalában mindenki ott volt.

A primadonna szakácsnője, A primadonna sofőrjének a szeretője. A szerető férje. A férj barátnője. A barátnő babája és a baba mamájának liezonja.
Ott volt a népszerű nőorvos, a színészek torkában ingyen permetező gégetanár, a villanyreklám diktátor és ott volt személyesen a közönség is.
Az első sorokban a nagy bank igazgatója mellett a kecskeszakállas, bűbájos öreg gróf, az öreg gróf mellett a percenként más haj színű borzasztó csúnya de borzasztóan frekventált metresz, a metresz mellett az operált orrú szubrett, aki még magyarul sem tudott, de ezer cikkben íratta meg kis újságokban, hogy jövő héten kezdi el, egy angol, egy spanyol, egy francia és egy portugál nyelvű film fölvételeit.
Rettentő izgatott volt.
Mikor London Ádám, a kövér, nagyhajú komponista felemelte dirigensi pálcáját, hogy jelt adjon a nyitányra, izgalmában össze-vissza taposta szomszédja lábát.
»Cukorkát. édességet tessék!”
Az elárusító kisasszonyt leintették. Hiszen lenn a zenekarban már fülrepesztően harsogtak London hangszerelésében a szadista trombiták és földrengésszerűen brummogtak a dobezredek.
A nyitány után udvarias taps zúgott fel. Márton Ákos egy nagy tűntetőt ásított, Birínyi el volt ragadtatva a nagy író fia pedig a meleghangú bárónőnek magyarázta el Zweig legújabb könyvének mélységeit.
És lement az első felvonás. Eper Rózsinak minden pillanatban volt egy magánszáma vagy duettje. Ha Kezes Klári, az igazán tehetséges szubrett bejött és mondani akart valamit, Eper művésznő berontott vagy rózsaszín fátyolban, vagy halványkék szűz dresszben és kitúrt mindenkit. Zeke a ‘komikus azt mondta, hogy »nahát nahát- és már a kulisszák mögött volt.
Rózsika azonban ugyanabban a pillanatban kipenderült a rivalda elé és áriákat zokogott. Ha Kezes Klári csak azt mondta, hogy »uccu neki«, Epe baba máris kisöpörte és önmagával duettet táncolt. Ha kellett tercettet is.
Kelen Manci azonban a felvonás végéig látható sem volt.
Lali nem értette a dolgot.

És nem értette a közönség sem. Egyesek már nevettek is a dolgon. Kelen Manci felléptével. .. Így hirdette a plakát. Eddig még csak nem is beszéltek róla. Sokan már röhögve néztek fel Holitser páholyára. »Ezt jól megcsináltad Móni!«
Móni azonban rejtélyesen mosolygott. Majd most a másodikban. Csak nézzétek meg azt a kislányt, hogy mit tud.
A színpadi folyosókon tolongott a gratulálók tömege. A szende Rózsika hátba rúgta az öltöztetőnőiét, mert a púderpamacsot egy ezredpillanattal később adta a kezébe, aztán felvette legangyalibb számú mosolyát és sírva fogadta a gratulációkat.
A zeneszerzőről csurgott a víz, a librettista odaát a kis kocsmában fröccsözött Iegiobb barátaival, a díszítőkkel. Takács főrendezőt locsolták, mert elájult az álfáradtságtól és kezdődött a második felvonás.
Az első jelenetekben más nem történt, minthogy Rózsika bejött hetvenféle kosztümben és hat dalt énekelt a szívéről. Később a bonviván is bemerészkedett
a színpadra, földhöz vágott egy vázát és becsületszavára kijelentette, hogy sohasem veszi
feleségül a »Mókushercegnő«-t, akit a hülye librettisták azért neveztek így, mert szerette a mogyorót.
Lali fenn a karzaton nem értette a dolgot. Eltévesztette volna a színházat? Hol késik Manci, aki olyan gyönyörű autón érkezett a színházhoz és akit olyan nagy betűkkel hirdettek.
Már a második finálét is elkezdték. Rózsika mint »Mókus hercegnő« 70 személyes balettet táncolt egyedül, stilizált mókus estélyi ruhában, miközben kijelentette andaluza hercegének, hogy most már akkor sem lesz a felesége, ha a fene fenét konzumál: mikor beléptek az aranyhal-görlök és – jaj Istenem – az aranyhalak élén, mint első aranyhal, Manci.
Úgy szemre szép volt. Össze is súgott a nézőtér. Hát persze. hiszen nem volt rajta több, mint maximum tíz deka halpikkely … De sajnos elkezdett énekelni…
»Kis halacska, kis halacska, minden kis hal csacska macska … « .
Valóságos pánik tört ki a nézőtéren, .. Ilyen hamisan nem énekeltek a vízözön óta. Különben sem volt sokkal több hangja Mancinak, mint egy rekedt szúnyognak, de a premier láza még ezt is beléfojtotta. Már az első taktusok után harsány röhögés spriccelt a nézőtéren és a nyolcadik sor után olyan gúnyos tapsvihar tört ki, hogy a függöny szinte magától megindult, hogy elkerülje a további botrányokat.
A különben is ostoba operett tönkre volt téve. Takács a saját haját tépte, az igazgató a zeneszerző haját cibálta, a librettista a versírót pofozta és Rózsi rikácsolva követelte, hogy az a trampli azonnal hagyja el az épületet.
A tramplit azonban nem kellett kidobni. Expressz gyorsasággal vette fel a civilruháját és üldözött vadként menekült egy hátsó mel1ékkijáraton.
Holitser főszerkesztő úr is úgy menekült el a páholyából, mint akit kergetnek. Ilyen hülye lányra pazarolta az energiáját és a pénzét.
Az egész nézőtér hahotázott a szünetben.
Csak egy ember ült kétségbeesetten, szinte megmerevedve.
Lali.
Mi történt itt?
Hiszen itt tulajdonképpen őt nevetik ki.
Dehogy! Hát honnét tudná ez a sok rosszindulatú ember, hogy neki valami köze van Mancihoz? Mindegy, ha nem tudják, hogy őt sértik meg? Hát tehet az a lány erről a bukásról?… Nem akart ő sohasem énekesnő lenni.
És kirohant a színházból.
Amerre ment, mindenütt Manciról beszéltek.
»Ilyen tehetségtelen libát … !« .
Hahahahahaha …
Menekült ki az uccára. Talán még eléri azt a szegény lányt … Szinte berepült a Tombor uccába … A színpadi bejárónál is röhögve beszéltek a színészek az esetről.
»Ez se teheti be ide többé a lábát … «
Lali mindenkit félrelökött, berohant a portáshoz.
»Kelen Manci művésznő elment már?«
»El hála Istennek, az se gyün ide többet! … «
Legszívesebben nyakon vágta volna a goromba frátert, de valami olyan nagy fájdalom sajgott a szíve körül, hogy szinte nem is tudott magáról. ..
Felzúdultak a színpadi csengők berregőn velőt hasítóan és mindenki eldobta a cigarettáját. Tódultak be a színpadra …
Lali egyedül maradt a sötét Tombor uccában.
A kanális mellett még ott úszkált Manci autogramja, amit délelőtt adott neki
Még most is ott zúgott a fülében a kegyetlen, idegen hangja:
»Horváth Lajos!? Ugye maga az? Tessék!«
Lali lehajolt a földre, kiszedte a sárléből a kis mocskos összegyűrt papírlapot és reszkető kézzel kisimította …
Akkor már megjelent Holitser szerkesztő úr újságja, a »Kis Lapok« …
»Borzalmas hitvesgyilkosság a Csalogány uccában«
Lali oda se figyelt.
A sáros kis papírlapot, amelyen ott éktelenkedett Kelen Manci kusza, gyerekes írása, betette a belső kabátzsebébe…
A fájdalmasan lüktető szíve fölé.

Megnyugtatásul még annyit, hogy Kelen Manci nem lett színésznő még Szolnokon sem. Előbb táncolt az éjszakában, aztán még mélyebbre süllyedt, pénzt akart keresni mindenáron, hogy a börtönből szabaduló Lalinak egy asztalosműhellyel megalapozza az egzisztenciáját. Végül mindenféle bonyodalmak után, ha nem is boldogan, de bizakodóan és egymás oldalán várják a szebb jövőt, de ahogy a történelemből tudjuk várakozásaik aligha teljesültek.

A leadfotóért és a belső fotókért köszönet a www.fortepan.hu – nak!