"A Nyugat szerkesztőségében kialakult az a vélemény, hogy a szinházi krizist, amely ma valóban az egész világon tapasztalható, a szinház fogalmának tisztázatlansága okozza. A szinház, amely a szent hajadonkorban vallásos intézmény volt, ma üzlet. Ez az üzlet valami ideális anyaggal dolgozik, de mégis csak üzlet, amely azonban éppen a portéka minéműsége miatt nem jutott el a tiszta üzleti beállításig."

A Nyugat főszerkesztője három kritikust, két szinházigazgatót és két jogászember véleményét kérti ki fenti kérdésben 1930-ban. Korábban már közöltük Hevesi Sándor, Kosztolányi Dezső, Lengyel Menyhért és dr. Simay Gyula véleményét. Most Vámbéry Rusztem (1872-1948) királyi táblabírónak, a kriminológia és a büntetőjog kiváló szakértőjének, egyetemi tanárnak, Vámbéri Ármin fiának cikkét közöljük.

 

"JOGI" VÁLASZ A SZÍNHÁZ DILEMMÁJÁRA

 

A kérdést helytelenül tették fel, tehát arra ebben a formában nem is lehet válaszolni. Üzlet és közintézmény ugyanis nem egymást kizáró fogalmak. Vasút, villamos, gázművek, posta és még számos egyéb közérdekű vállalkozás kétségkívül közintézmény, ami éppen nem zárja ki, hogy az állam vagy a község üzleti hasznot húzzon belőlük. Sőt éppen egy drámaíró, G. B. Shaw bizonyította be a Commonsense of municipal trading című tanulmányában, hogy a közüzem annál jobban felel meg céljának, minél több hasznot hajt. Hogy az egyik színház egy ember tulajdona, a másik részvénytársaság, a harmadik pedig állami intézmény, az a kérdés érdemén természetesen mit sem változtat. Mert a közérdekűség nem attól függ, vajjon magánosnak a tőkéje vagy az összes adófizetők megbízhatóbb garanciája vállalja-e a kockázatot.

Kapitalista társadalomban alig vonható kétségbe, hogy minden vállalkozás, amelyben a tőke érdekelve van, üzlet. Ezt a színházra vonatkoztatva legföljebb azzal enyhíthetem, hogy oly üzlet, amely azért igyekszik közérdekű lenni, mert ettől reméli üzletének javulását. Sokkal nehezebb azonban megállapítani, hogy miben áll a közérdekűsége? Bizonyára nem abban, hogy a «költészet legfőbb fóruma» legyen. Minthogy üzleti jellegénél fogva a tömegízlést kénytelen szolgálni, ily fórum már csak azért sem lehet, mert a tömegízlés csak igen ritkán szokott a költészet értékmérője lenni. Az üzleti tényen a kritika, még ha akarna, se tudna változtatni. De nem is mindig akar, mert, tisztelet a kivételnek, a kritikát irányító sajtótőkének is meg szoktak lenni a kapcsolatai a színháztőkével, nem is szólva azokról a személyes kapcsolatokról, amelyek a kritikusok és a szerzők közt, akár a barátság, akár az ellenszenv alapján, befolyásolják a bírálatot. Rendszerint nem is azért ragaszkodik a kritika ahhoz, hogy a színházi üzlet menetébe beavatkozzék, mert az üzleti érdekkel szemben meg akarja védeni az irodalmi érdekeket, hanem mert a lap közönsége nagyobb mohósággal habzsol mindent, ami a színházra vonatkozik, mint az élet komoly színjátékával foglalkozó közleményeket. S nem csak a színház, hanem a közönség másik tanítómestere, a sajtó is üzleti vállalkozás.

 

Vámbéry cikkhez

 

Fölvethető azonban a kérdés máskép is: igaz, hogy a színház ma üzlet, de vajjon nem kívánatos-e, hogy mint közintézmény, valóban a «költészet legmagasabb fóruma» legyen? Attól tartok, hogy e vágyálomnak komoly akadályai vannak. Mindenekelőtt az, hogy kit tekintsünk a művészeti perdöntőnek. Könnyű azt mondani, hogy a kritikát, de a mérték nyilván eltérő lesz aszerint, hogy teszem a Kisfaludy-Társaság elnöke vagy a Népszava színházi referense gyakorolja. Tudjuk, hogy a méter egységét a Saint Cloud-ban őrzött platina-irridium rúd rögzíti meg, de hol őrzik azt a mértéket, amellyel az irodalmiság létminimuma megállapítható?

Sem közönség, sem kritikus, sem hatóság nem bírja elrejteni azt az elfogultságát, amelyet, ha csak tudatmögöttesen is, a szerző vagy a darab vélt vagy valóságos iránya iránt táplál. Isten mentsen tehát a színháztól, mint oly közintézménytől, amelyben ezt a kritikát a hatósági vagy kormányzati esztétika gyakorolja. Ebből ízelítőnek elég volt Pogány Napaleon-ja és Pekár Dantan-ja. Igaz, hogy transzcendentális világszemléletben az állam mindnyájunk anyagi és erkölcsi jóléte fölött őrködő atya, de a szürke földi létben helytartója: a mindenkori kormány legfőbb költői ítélőszéknek akkor se válik be, ha akár Ady Endrét, akár Shakespeare Vilmost neveznék ki élethossziglanra kultuszminiszterré.

Maradjon meg tehát a színház annak, amivé fejlődött: elüzletiesedett közintézménynek, vagy, ha úgy tetszik, közintézménnyé vált üzletnek.

Kereseti szükség változtatta a színházat üzletté, amelyben néhanapján a művészet szeretete is otthont talál. Majd ha Bernard Shaw-nak a földi salaktól megtisztult ancient-jei igazgatják a világ sorát, szó lehet róla, hogy a színház közintézménnyé szellemüljön.

Leadfoto: szk.wikispaces.com

Belső foto: www.fortepan.hu