A Pesti Broadway Társaság leendő alapítói 1991-ben jelentkeztek először közös pályázattal. Évtizedes színházi, előadóművészeti tapasztalataik alapján úgy gondolták, hogy a Thália Színház magánszínházként és nyereségesen is működtethető. A társaság tagjai először egy kft.-t hoztak volna létre, majd az átalakult volna később részvénytársasággá.

Pályázatuk nem nyert (lásd Dr. Marschall és dr. Baán levelét), de a résztvevők mindegyike ma is aktív szereplője a magyar kulturális életnek.

A pályázókról: Köves Tamás akkor a Budapest Kongresszusi Központ rendezvényigazgatója volt, ma a Meeting Budapest Kft. egyik tulajdonosa és igazgatója. Zimányi Zsófia a pályázat megírásakor már egyik tulajdonosa és ügyvezetője volt a Pentaton Kft.-nek, a Thália igazgatói pozícióját is betöltötte 2009-2011 között, ma a Rózsavölgyi Szalon egyik tulajdonosa és igazgatója. Maklári László akkor és ma is az Operettszínház zeneigazgatója. Dr. Venczel Sándor az Operaház gazdasági igazgatása után több vidéki színház tanácsadója is volt, majd a József Attila Színház menedzserigazgatójaként működött. Jelenleg a Magyar Államkincstár költségvetési főfelügyelője.

A pályázat több témában messze megelőzte korát, ugyanakkor több javaslata is megvalósult az elmúlt két évtizedben. Nézzünk ezekből néhányat:

  • egy társaság, és nem a főváros működtette volna a színházat;
  • szerződéses viszony kialakítását ajánlotta fel a Társaság és az Önkormányzat között;
  • csak az első évre kértek volna támogatást a fővárostól, utána már önfenntartó lett volna;
  • idegen nyelvű előadások tartása elsősorban a turistáknak;
  • vidéki színházak fesztiváljának évenkénti megtartását tervezi;
  • alternatív színházak, magántársaságok befogadása;
  • Operával közös kamara-opera előadások;
  • Zenés Filmek Színháza, Film + Színház;
  • nemzetközi jegyforgalmazási rendszer számítógépes rendszerben;
  • színiiskolák; stb.

A tervezett Pesti Broadway Társaság nem jött létre, de pályázatuk újszerűsége, szakmai tartalma miatt fontosnak tartjuk, hogy 21 év után a szinigazdasag.hu is megemlékezzen róla.

A PBT Pályázata pdf formátumban letölthető innee: Pesti_Broadway_1991.pdf

Leadfotó: fortepan.hu