A nagyobb szinházakhoz ugy szokták kiállítani a számlákat, hogy a borravaló is benn legyen az összegben, melyet az eladók a vásárlóknak adnak, de a melyet a szinház fizet.

Példázat: egy számla hitvány csecsebecsékért 3 forintról szól, pedig csak 2 frt 50 kr. Volt, de a ki vásárolta 50 kr. sápot kap, hogy aztán máskor is onnan vásároljon; megesik még az is, hogy más alkalommal nem kap ugyanazon helyen olyat a minőre szükség van, vesz tehát ehez hasonlót s azt mondja, hogy az egész városban nincsen olyan a minőt kivánnak s igy ennél marad a dolog, - ha csak a rendező, vagy igazgató maga nem futkos utána, - de azért az ára mégis annyi, mint az eredeti tárgy lenne.

Ez még a csekélységek közzé tartozik, mint ahogy a szinházaknál szokták mondani, persze nem is gondolva arra, hogy ezek a csekélységek egy év alatt mennyire, mily összegre rugnak.

A sápok kiszolgáltatása, vagy is a perczentek fizetése többféle módon szokott történni, s még azért is jár valami díj, hogy elébb juthassanak a már saldírozott számlák kifizetéséhez.

E módok - vagy készpénz részletekben, magának az illetőnek saját kezébe mint ajándék, vagy a látszatért, szükséget pótló czikkekben és tárgyakban név nélkül, és hozzátartozóinak czimezve, ezeknek kedveskedve küldetnek és adatnak át. Gyakran a legrafinirtabb meglepetési krisztkindli gyanánt küldetnek – ékszer, aranyak, drága szövetek, értékes emlékek gyanánt a karácsonfára, melyhez aztán a legérzékenyebb naiv képet lehet vágni, mire az ajándékot vivő bizalmas boltos inas hamisan pislant egyet, és mosolyogna is hozzá, ha a házi asszony szigorú tekintete egyszerre le nem simitaná a konfidenskedő bolti inas ajka körül már rángatódzó bizalmas mosolygás vonásait.

E kívül az évi háztartáshoz szükséges kellékek is kifutják az illető mesteremberek és kereskedőktől, kik a szinházaknak liferálnak, dolgoznak; az év végén a számla saldirozva küldetik be az illető hatalmasoknak, pedig nem ő általuk, hanem az illető szinház számláiba osztva fizettetett ki.

Divatos és a szinházaknál tisztességes dolognak nevezett barátságos szolgálatnak keresztelt módszer douceurt ugy is adni, hogy egypár váltót girál az eladó a vásárlónak, valamely banknál fel is veszi a pénzt a giráló – proforma – és az illetőnek átadja, - azután egy része a szinházi számlákon a krajczáros tételek közt törlesztetik, s a lejáratkor a váltó mint egészen kifizetett obligo vissza adatik, megsemmisittetik; - kevés jártatva ugyanezt a játékot ismétlik.

Ezért történik aztán, hogy a szinházaknál gyakran bizonyos kellékek megvannak, talán egy kis tatarozással éppen azt a szolgálatot tennék, a mit az ujjonnan megrendelt és megcsináltatott tesz, ámde nem veszik tekintetbe, hanem rá mondják, hogy nem használható, hogy új kell, hogy nélkülözhetetlen szükség mást csináltatni; pedig nem ugy van, de mert a geseft ugy kivánja, s mert van miből, tehát vásárolnak, költsnek. Szükséges tehát, hogy az intendánsok maguk is értsenek a szinházakhoz szükségeltető kellékek minőségéhez, hogy még a legmegbizhatóbb közegek mellett is olykor-olykor személyesen meggyőződjenek a vásárolt, beszerzett, felhasznált tárgyakról; a nagyobb vásárlásokat meg épenséggel magok tegyék.

E mellett különösen arra kell figyelni, és arról személyesen is meg kell győződni, hogy a mit vásároltatni, beszerezni, csináltatni akarnak, vajjon nincsen-e meg a szinház táraiban, vagy hogy nem lehetne-é egy kis változtatással, diszitéssel, javitgatással kikerülni az uj tárgy megszerzését.

Olyan intézetnél, mint példáúl a nemzeti szinház, a hol halomban hever a sok és mindenféle eszköz, kellék, ezreket lehet megtakaritani egy év alatt is a fent irt módon, a nélkül, hogy az eredmény – a kiállitások disze és fénye – kisebb lenne az eddigieknél.

 

Forrás Molnár György: A Színpad és titkai

Kiadta Müller Gyula könyvkiadó hivatala 1875-ben

A leadfotó dr. Venczel munkája: Léggömbök a Velencei tó felett 2009 tavaszán