Kihagyhatatlan! Rendkívül izgalmas, egyedülálló egyetemi szakdolgozatot ajánlunk olvasóink figyelmébe. Kötelező olvasmány azoknak, akik kicsit is érdeklődnek az alternatív színházak iránt! Ne hagyd hétvégére Zsombok Netta tanulmányát, már most állj neki...

Közgazdászok, szociológusok az alábbi kérdésekre keressük a választ: kik, milyen mértékben és milyen indokokkal finanszírozzák az előadóművészeteket; mi jellemzi a költségek alakulását; milyen általános törvényszerűségek és sajátosságok fedezhetők fel a színházi, zenei kultúra finanszírozásában...

Ez a káosz fokozódásának és a leépülésnek a története. A végét ismerjük, hiszen itt vagyunk benne nyakig. Azt a kérdést tesszük fel, hogy mi vezetett idáig. Átlátható összefüggéseket, ellenőrizhető tényeket szeretnénk leírni, okuljon belőle mindenki, aki tud, és legyen adalék ennek a kornak a megértéséhez azok számára, akiket a sors megkímélt attól, hogy kortársaink legyenek.

Az osztályozás kedvelt foglalatossága minden tudománynak, így a színháztudománynak is. Színházgazdasági kurzusok első előadásaként gyakran szerepel a színházak tipizálása, ám nem került még nyilvánosságra olyan munka, mely sikeresen elvégezte volna ezt az alapozó feladatot. Jelen tanulmányunkban ezt a hiányt igyekszünk pótolni.

Nagy-nagy köszönet Spiró Györgynek, amiért hozzájárult kitűnő tanulmánya közléséhez! A mű legutóbb - az Ünnepi Könyvhéten - a szerző Magtár című kötetében (Magvető Könyvkiadó 2012) jelent meg.

Még jól emlékszem a nyolcvanas évek második felében azokra a téli délutánokra, amelyen az egykori Kultúrinnov (ma Magyar Kultúra Alapítvány) jól fűtött szobáiban, mi, a kultúra területén működő ifjú közgazdászok azon vitatkoztunk, hogyan is lehetne a kultúrát jobban finanszírozni, intézményeit hatékonyabban működtetni, egyszóval megváltani a világot.

A közületi kiadások megállapításánál iránytűként szolgáló elvek sarkpontjai a pénzügyi politikának. Helyes elvek felállítása a közületi kiadások mértékénél legjobb biztosítékai a költségvetés egyensúlyának és a közületi bevételek józan irányításának, mert a meggondolatlan költekezés borítja fel legkönnyebben a közületi háztartás egyensúlyát és vezet leggyakrabban a közületi terhek oly felcsigázásához, mely mellett a helyes tehermegosztás biztosítása épp oly nehézségekbe ütközik, mint az adók behajtása.

Kritikusokat, színházigazgatókat és jogászokat kért fel 1930-ban a Nyugat, fejtsék ki véleményüket: a magas kultúra intézménye-e a színház vagy üzleti vállalkozás. (A felkértek: Schöpflin Aladár, Kárpáti Aurél, Kosztolányi Dezső, Hevesi Sándor, Lengyel Menyhért, a királyi ítélőtábla elnöke, dr. Simay Gyula és Vámbéri Rusztem.) Voltaképp mindenki ugyanazt hangoztatta: nevezetesen, a színház a kapitalisztikus társadalomban ugyan üzlet, de nem szabad megfeledkezni az "irodalmi szempontról", a művészeti és a gazdasági érdeket egyaránt szolgálnia kell.