Margitka tovább folytatja vallomásait sikereiről, kortársairól: a Csárdáskirálynőről, Honthy Hannáról, Tímár Józsefről, Major Tamásról, 56-ról. Egy zseniális asszony, akinek nem csak az Operettszínház Aranykora, hanem az egyik legszebb magyar regény a "Láthatatlan királyság" is köszönhető.

Tanítani próbált kolléganőm, Zsuzsi is, amikor be kellett ugranom, dolgozni az Oroszországba. Valahol, vagy valahová el kellett mennie az egyik kollégámnak, s helyette. Nem volt benne gyorsváltozás, csak szünet, amikor is Jelesül vissza kellett állni a darab elejére, mert kezdték elölről, picit másképp. Előkerültek a kultikus gallyacskák, s az álarcos mompicok.

Kedves Közönségünk, Színházbarátok! Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Teátrumi Társaság! Tisztelt Vidéki Színházigazgatók Egyesülete! A Budaörsi Játékszín 5 éves vezetése után illendő, hogy elköszönjünk Önöktől! Elköszönjünk és megköszönjük a támogatást, a szeretetet, amit ezalatt az időszak alatt kaptunk!

Egyik legkedvesebb színházi emléktárgyam Dégi Pista Latinovitshoz írt verse. 1979 őszén kaptam tőle. Pista egy délelőtt berohant hozzám kaposvári irodámba, előleget kért már sokadjára. Most már nem akartam adni, de Pista odavitt az ablakhoz és lemutatott...

Eljött Rákosi a Csárdáskirálynőre, lemutatott a nézőtérre, és azt mondta Szirtes Gyurinak, az üzemigazgatónknak: na látja, maguknak azért vannak ilyen sikereik, mert Pesten még mindig van vagy háromszázezer polgár, és azoknak ez kell; de ha maguk ezeknek játszanak, akkor tartsák is el magukat, és legyenek önellátóak. Es ez így is lett, 56-ig önellátóak voltunk.