Szabó Pista a színházi élet nagy "öregje" már régóta hódol szenvedélyének, a színházi témájú irodalmi művek gyűjtésének. Gyűjteménye legszebb darabjait mutatjuk be a továbbiakban. Elsőként a Vígszínház gazdasági igazgatójáról szóló írást a Színházi életből.

Harsányi Zsolt (Korompa, 1887. január 27. – Budapest, 1943. november 29.) író, újságíró, műfordító, színigazgató. A két világháború közötti korszakban a szórakoztató irodalom népszerű szerzője volt. Előbb bölcsészetet, majd jogot hallgatott a kolozsvári egyetemen. Fiatalon kezdett újságírással foglalkozni: Incze Sándorral előbb Kolozsvárott, majd 1910-től Budapesten Színházi Hét címmel színházi lapot szerkesztett. (A lap később Színházi Élet címmel jelent meg). 1913-ban Budapesten a Budapesti Hírlap, aztán a Pesti Hírlap munkatársa, a két világháború között az Új Idők állandó munkatársa volt. A Magyar PEN Club főtitkára; 1938-tól haláláig a Vígszínház igazgatója. Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1934) és a Petőfi Társaságnak. Paulini Bélával Kodály Zoltán Háry János című dalművének ő írta a szövegét (1926). Színdarabokat, verses műveket is írt. 1935-ben Corvin-koszorúval tüntették ki. (www.wikipedia.com)

1917.  január 7-én, a "Színházi élet" 2. számában kezdte Harsányi Zsolt az "Utazás a súgólyukon túl" című sok-sok héten keresztül közölt sorozatát, amelyben a színháznak a nézők által kevéssé ismert világát kívánta bemutatni.  A mutatóban itt közölt rész a gazdasági igazgatóról szól. Minden valamirevaló színháztörténet számon tartja a Vígszínház korszakos jelentőségű igazgatóját, Faludi Gábort. Azt azonban kevesen tudják, hogy Wister Ernő volt a gazdasági igazgató. A cikket kísérő rajzok közül egyet választottunk, Feiks Jenő (1878-1939) nevét is érdemes megjegyezni. És nemcsak azért, mert Molnár Ferenc legjobb barátja volt.

 

Szabó Pista gyűjteményéből:

Harsányi Zsolt: A gazdasági igazgató

            A névtelen hősök adják a színházi világ nagy hadseregét. Ha egy táborba gyűjtenők a pesti színházakhoz tartozó összes embereket, mindenkit meglepne, hogy ebben a nagy sokaságban milyen kevés a színész és milyen nagyon sok az olyan, akinek a publikum sem nevét, sem foglalkozását nem ismeri. A hadijelentések katonáéknál is a tábornokokat nevezik meg, a közlegényeket nem. A színháznál is a primadonna meg a bonviván neve szárnyal az országos népszerűség magasságában, viszont a gazdasági főnököt és a keze alatt dolgozó sok-sok embert sohasem közlik a képeslapok és sohasem emlegetik a kuplék a kabaréban.

Pedig hogy milyen fontos szerve a színház nevű intézménynek a gazdasági igazgató, arról igen hamar meggyőz akárkit egy séta, amelyet tegyünk meg például a Vígszínház gazdasági irodáiban. A Vígszínház Lipót-körúti frontja a publikumé, a színjátszásé. Itt nincsen adminisztratív dolgokkal foglalkozó iroda. Tágas bejárók, nagy foyer, lépcsők, üvegajtók, nagy térség és kényelem.

De az épület hátsó oldala már más képet mutat. Sok kis ablak rendes sorban, sok iroda és szoba ablaka. Ezek között a második emeletnek az a sarokszobája, amely részint a Pannónia utcára, részint a Vígszínház háta mögé néz, a gazdasági kancellár, Wister Ernő rezidenciája.

Wister igen kedves és kitűnő ember. Arról nevezetes, hogy neki van Pesten a legtöbb dolga. Eddig is legtöbb volt, de mivel most már javában kezeli a Városi Színház adminisztratív ügyeit is, megvalósította azt a mondatot, ami különben frázis gyanánt hangzik: felülmúlta önmagát. Reggeltől-estig ott trónol az irodájában, ha ugyan nem vonul vissza az igazgatóság tagjaival valami főbenjáró tanácskozásra, szóval ott ül reggeltől-estig és a látogatók szakadatlan sorát fogadja. Mindig simára borotvált arca egyformán nyájas mindenkihez, cvikkere egyformán biztatólak csillog boldogra, boldogtalanra egyaránt.

Mert ebben az irodában a különféle emberek olyan skálája fordul meg, amilyen regényíró tollára méltó. Ami igen természetes, a színház temérdek pénzt forgat meg és a szerelmes színésztől kezdve a tapétásig, a nagy írótól kezdve a nyomdai inasig, a külföldi vendégtől kezdve a kottamásolóig, mindenki pénzt visz el a színháztól. A pénzutalványozást és az utalványozás előtti — hol hosszabb és véresebb, hol könnyebb és rövidebb — tárgyalásokat mind itt végzik a gazdasági hivatalban. Ötven-hatvan ember mindennap, egyik a másiknak a kezébe adja a kilincset.

Wister mester kezén keresztül mennek először is a tagok fizetései. Már ez is éppen elég munka. Egyik tagnak előlege van, annak részleteit le kell vonni; a másiknak letiltása van, azt állandóan evidenciában kell tartani, a harmadikak a szerződése úgy szól, hogy havonta csak bizonyos számú fellépést kell teljesítenie, ha többet játszik, bizonyos kulcs szerint túlfellépti díj jár neki, ezt állandóan jegyezni és könyvelni kell. És így tovább. Gázsinapokon azt se tudja Wister, hogy hol a feje. Gázsinapokon kívül pedig egyik-másik tag előlegért jelentkezik azzal az utalvánnyal, amelyet Faludi Gábortól sikerült kipréselnie. Ne is beszéljünk a szezonvégről, amikor minden tag nyaralási előlegben dolgozik, vagy a szezon elejéről, mikor minden tagnak elfogyott a nyári pénze és a télre beszerzés céljából újabb előleg-offenzívákkal kísérli meg az igazgatóságnál a front áttörését.

Feiks

A szerzők és fordítók díjait is itt intézik el. Itt számítják ki a napi kassza-raportok alapján a szerzőnek és fordítónak járó tantiemeket, itt kezelik azokat az előlegeket, amelyek néhány ezer koronás zálogával a színház egy-egy magyar író érdekes új darabját siet lekötni. Minden összeg egy-egy akta. Némelyik akta tízezer koronás, némelyik pedig csak száz. De egyformán a könyvelés, utalás, kimutatás, nyugtatás munkája tartozik mindegyikhez.

Aztán meg a jegypénztár, az is éppen elég munka. Nem is jegypénztár, hanem jegypénztárak. Az előadások jegyeit nem csak a színház kasszájánál, hanem jegyirodákban is árulják. A gazdasági hivatal mindennap megkapja úgy a színházi pénztártól, mint a jegyirodáktól az eladott jegyek árát szép bankó- és aprópénz csomóban. Aztán megkapja az el nem adott jegyeket egy sokkal kisebb csomóban (hála a jó szezonnak), végül megkapja az eladott jegyeknek azt a felét, amit a jegyszedő szakított le a jegyedből, nyájas olvasó, mikor belépsz a nézőtérre, aztán bedobja abba a ládába, amely direkt ezeknek a fél-jegyeknek az össze-gyűjtésére szolgál. A gazdasági hivatal aztán átvágja magát a különféle tételek ellenőrzésén.

De ezenfelül még az a dolga is megvan, hogy mindennap statisztikát készítsen az előző nap bevételi történetéről. A Vígszínháznak pontos és áttekinthető statisztikája van attól, hogy fennállása óta melyik napon hány zsöllyét, vagy hány erkély negyedik sor ülőhelyet adtak el. Érdekes, hogy eszerint a statisztika szerint a közönség leginkább a páholyokat vásárolta a Vígszínház huszonegy éves pályafutása alatt, majd az első zsöllyesorok és az erkély első sorai következnek népszerűség dolgában. Csinos munka ez a jegy-ellenőrzés, a bevételi összegek mindennapos rovatolása és könyvelése huszonegy éven keresztűl. Ezt persze Wister nem maga csinálja. Van erre a színháznak főpénztárosa, könyvelő-személyzete, négy pénztárosa és gárdája is.

              Vígszínház

A gazdasági igazgató hadseregének ez a táborkara. De a hadseregnek tisztikara és persze legénységi állománya is van. A teljes műszaki személyzet, ahogy Wister hadseregét nevezik, csoportokra van osztva. A csoportok a következők:

1. a színházi szabó-műhely,

2. a színházi asztalos-műhely,

3. a színházi festő- és kasírozó-műhely,

4. a színházi díszletraktár,

5. a színházi szer-, kellék- és bútortár,

6. a színházi világítási csoport,

7. a színházi fodrász-parókakészítő műhely,

8. a színházi öltöztetők csoportja,

9. a színházi szolgák csoportja,

10. a színházi jegyszedő-személyzet,

11. a színház külső ruhatári személyzet.

Mintegy száz ember van ezekben a csoportokban. Minden csoportnak külön főnöke van: főszabó, főasztalos, fő-kellékes, fővilágosító, főjegyszedő, és a többi. A szinbáz ugyanis a saját műhelyeiben csináltatja újdonságaihoz a díszleteket, legújabban még a bútorok nagy részét is. Itt készülnek majd a Városi Színház díszletei is.

Mikor egy-egy újdonság előkészületei megindulnak, a rendező Jób Dániel, Stoll Károly, Bárdi Ödön, vagy más, megcsinálja a díszlettervek szerint az általános előterjesztést. Ezt aztán az egyes csoportfőnökök feldolgozzák: ki-ki előterjesztést tesz a maga szakmájáról. Az asztalosmunkákról a főasztalos csinál előterjesztést, miután bekérte a fakereskedőtől és a többi illető anyagszállítótól a költségvetést. Ugyanígy tesz a főszabó, aki megcsinálja a kosztümök előterjesztését, mellékelve a szövetkereskedő, meg a divatárucég költségvetését. És így tovább. A rendező összerakja az összes előterjesztéseket, összeadja az összes költségvetéseket és mindezt átnyújtja a gazdasági igazgatónak. Az igazgató aztán elkezdi szépen kiutalni az ezreseket. A műhelyekben izgalmas és idegesen siető munka folyik, itt asztal készül, ott piros frakk, másutt szőke paróka. Minden fázist rögtön jelentenek a gazdasági hivatalban.

De ezekkel még nincs kimerítve a gazdasági igazgató dolga, fí Vígszínház gazdasági hivatalával szoros nexusban még két altruista intézmény is működik. Az egyik az Önsegélyző Egyesület, a másik a Nyugdíjintézet. Az önsegélyző, hivatalos minősítése szerint „mint szövetkezet”, olcsó kamat mellett kölcsönöket ad tagjainak. Az Önsegélyzőbe persze csak a színház szerződött tagjai léphetnek be. Igen ügyes intézmény ez az önsegélyző. Hogy az egymásért való kezesség komoly és az ebben rejlő károsodási veszedelem ne tegye tönkre a tagokat, a kölcsönvevők kötelesek a kölcsönösszeg erejéig életbiztosítást kötni és a kötvényt aztán letétbe helyezik az Önsegélyzőnél. Az egész intézmény természetesen nem nyerészkedésre rendezkedett be. Tiszta jövedelme a Nyugdíjintézetet illeti.

Ez a Nyugdíjintézet a színház kebelében működő másik altruista intézmény. A lányos mamák figyelmébe ajánljuk, hogy a vígszínházi színész harmincévi működés után legalább 5250 korona nyugdíjat kap. Az intézet fizetési feltételei is igen jók, mert a színház igazgatósága is szívén viseli a Nyugdíjintézet boldogulását és évente csinos összegekkel járul hozzá a tőke gyarapításához. A mai fiatalokat majdan, mint jói szituált nyugdíjasokat szemlélhetjük.

Ennek a két intézménynek komplikált ügykezelését is a gazdasági hivatal végzi. Olvasó, ha a nézőtéren ülsz, és az előadásban gyönyörködöl, gondolj a gazdasági hivatalra is, amely tapstól és dicsőségtől elzárva komoly irodahelyiségben, amerikai íróasztalnál szolgálja szórakozásod nagyügyét.

Megjelent a Színházi Élet 1917. évi 34. számában

A szerző fotójáért köszönet a nyugat.oszk.hu -nak, a Vígszínház fotójáért a www.fortepan.hu - nak!